Katya Dunajeva

A rassz újragondolásának lehetőségei Alastair Bonnett Anti-Racism könyvében

 

Fordította Markó Szilvia

Bonnett könyve (Routledge, 2000), amely lényegében az antirasszizmus származástana és meta-diskurzusa, annak ellenére, hogy több mint tíz éve jelent meg, ma is különösen időszerű. A szerző mélyreható és provokatív elemzése több új kérdést vet fel, valamint teret nyit nem csak az emberi rasszokra vonatkozó tudományos, átfogó kutatás számára, hanem egy potenciális közös nyelvet szorgalmaz, amely elősegíti a nemzetközi kommunikációt erről a fontos témáról kutatók és a gyakorlatban dolgozók között, különösen azok között, akik különböző kulturális háttérrel rendelkeznek.

 

A könyv egyik erőssége hogy megkérdőjelezi az antirasszizmust övező ideológiákat – és hogy ezek az ideológiák miképpen vannak beágyazódva különösen a szociológiai, történelmi és nyelvészeti kontextusokba, amelyek nem csak nemzeti, de regionális szinten is különbözőek lehetnek. Bonnett azzal érvel, hogy az olyan fogalmak, mint a multikulturalizmus “különböző jelentéssel bírnak különböző országokban… (és ennek következtében) a multikulturalizmus tekinthető határokat feszegető áramlatnak az egyik társadalomban, ugyanakkor liberális vagy konzervatív eszköznek egy másikban” (Bonnett 2000, 93, 94). A szerző úgy véli, ez a beágyazódás azt jelenti, hogy óvatosnak kell lennünk, amikor a jelenkor ideái és kategóriái alapján akarjuk magyarázni a múltat.

Bonnett nem a “könnyebb utat” választja, amikor az antirasszizmust nem a rasszizmus ellentéteként értelmezi, sokkal inkább, szerinte “az a személy, aki a rasszista intolerancia és diszkrimináció ellen küzd, lehet olyan ember is, aki ezzel egy időben hisz a rasszista és/vagy szociális hierarchiában és a Nyugat felsőbbrendűségében” (Bonnett, 2000, 45). Továbbá a szerző azt állítja, hogy “az antirasszizmus… széles körben nem csak a rasszizmus eltörlésével kapcsolatos, hanem azzal, hogy magát a faj/rassz fogalmát alapos vizsgálatnak veti alá, megrengeti azokat az alapokat is, amelyekre a rasszista tudás és tapasztalat épült” (Bonnett, 2000, 179). Az antirasszizmus nem csak a rasszizmussal kapcsolatos ellenállás és annak elutasítása, sokkal inkább “fenntartható állapotok létrehozása, a modern gazdaság újraszervezése, valamint a politikai törvényesség nemzetközileg elfogadott elveinek intézményesítése” (47. oldal).

Akárhogy is nézzük ezek a jelenlegi, a rasszosított társadalmak megdöntésére vonatkozó irányadó ambíciók nem mindig vannak empirikus valósággal alátámasztva: Bonnett egy mindenre kiterjedő kritikai megközelítést és elemzést mutat be az antirasszizmusról, mint az érdeklődés középpontjáról és egy szociális jelenségről, amelyet a különböző államok nagyrészt magukévá tettek. “Az antirasszizmust majdnem minden országban a nemzet szolgálatára alkalmazzák” (66. oldal), valamint “a faji tolerancia retorikáját arra használták, hogy a társadalmi csoportokat nemzeti és/vagy kapitalista ambíciók részesévé tegyék, illetve azokhoz hasonuljanak” (48. oldal). Még az antirasszizmus különböző kifejeződései, mint például Franciaország és Kanada esete is bemutatja, “gyökereikben asszimilatívak maradnak, szándékaik és hatásaik alapján” (66. oldal). Más szóval, amíg Bonnett esettanulmányokon keresztül mutatja be az antirasszista törekvések sokszínűségét, a faji diszkrimináció és elnyomás kontextus-specifikus jelentéseit és következményeit illusztrálva, addig az esettanulmányok elemzése azt is feltárja hogy, “sokszínűségük … különböző hagyományaik ellenére … magukévá tettek valami nagyon rasszista jellegűt a saját ‘anti-rasszizmusuk’ részeként”. Bonnett esettanulmányai rávilágítanak a rasszosított történelem erős intézményesülésére a politikai szerkezetben, valamint a különböző identitásformákban internalizálódott faji hierarchiákban. Még a nemzetközi szintéren és az üzleti világban is láthatjuk a létező rasszista sztereotípiák és hierarchiák újratermelését.

Lényegében, Bonnett konstruktivista érvelése elutasítja a rasszizmus ősiségét, determináltságát vagy lényegiségét állító nézeteket: a fajgyűlölet nem része a rendszerünknek. A másság a modern nemzetállami rendszerben megfogalmazható faji szempontból, de az államok és a nemzetek “elképzelt közösségek” (Anderson, 1991), és Bonnett tisztán látja az ezeket a közösségeket összekötő kötelékek újragondolásának a lehetőségét. A rassz alapú identitások, mint például a “fehérek” kategóriája, kontextus-függők és egyben társadalmilag konstruáltak, és mégis “az antirasszisták is hajlanak arra, hogy adott, nem társadalmilag meghatározott kategóriaként közelítsék meg ezeket inkább, mint történetileg vagy földrajzilag meghatározott jelenségekként” (143. oldal).

Meghatározatlan marad – talán szándékosan –, hogy egy ilyen újragondolás hogyan fog megtörténni, különösen akkor, ha az intézményesített rasszista kategóriák állami struktúrákba épültek be és az emberek ezeket magukévá is tették. A kérdés fennmarad: a modern állam-rendszerek majdhogynem belülről fakadó rasszista struktúrái hogyan fordíthatók át és hogyan gondolhatóak újra? Egy másik fontos kérdés hogy az antirasszizmus mozgalomként, politikai vagy társadalmi diskurzusként, vagy tudományos érdeklődésként tud-e létezni a hagyományos rasszista kategóriákon kívül, amelyeket szükségszerűen vissza kell, hogy utasítsunk, annak érdekében, hogy a rasszizmusnak véget vethessünk.

Kétség kívül a faj, a rasszizmus, az antirasszizmus dekonstrukciója, és ezeknek a fogalmaknak az átdolgozása (amikor ezeket nem mint lényeges emberi minőségnek, hanem mint egy olyan mellékes ideológiának tekintjük, amely az idők során áthatotta a modern társadalom struktúráit) lényeges ahhoz, hogy egy gyümölcsöző tudományos diskurzust indítsunk és fontos alapját képezi bármely mozgalomnak, beleértve az antirasszizmust.

Egy ilyen mozgalom kezdődhet ott, hogy újragondoljuk társadalmaink szervezeti felépítését, és ahelyett, hogy a rasszokra épülő ellenállási formákat veszünk át az antirasszizmus megalapozásaként, új, pozitív és hierarchiamentes kategóriákat alkotunk a társadalmi különbségek megértésére.

Bonnett könyve különösen magával ragadó és további gyümölcsöző kérdéseket tesz fel.  Mennyire lényegesek a rasszista kategóriák a modern állam-berendezkedés számára? Mit jelentene a szerveződés új formáinak átgondolása, amelyek nem rasszista kategóriákra épülnek? A rasszista kategóriák valóban szükségszerűen hierarchikusak és elnyomó jellegűek? A sztereotípiák, lényegében, általánosítások egy bizonyos csoportról, de a tartalom változhat – például azzal, hogy megváltoztatjuk, mit jelent fehérnek vagy feketének lenni, azzal a következmények is megváltozhatnak. Akkor most arra törekszünk, hogy a rasszt, mint kategóriát eltöröljük és a ‘rasszokra épülő iparágat’ megdöntsük, vagy újraszervezzük a rasszokra épülő kategóriák tartalmát és alkalmazását?

Röviden, Bonnett négy szempontot rögzít, melyek eredményesen befolyásolhatják a jövőbeni antirasszista mozgalmakat: 1) rasszista tudás megkérdőjelezése; 2) annak hangsúlyozása hogy a kontextus megváltoztathatja a szavak jelentését és alkalmazását a gyakorlatban 3) szakkifejezések tisztázása a rasszista és antirasszista tudományos irodalom hozzáférhetősége érdekében; 4) a konstruktivista iskola pártjára kell állni, rögzítve, hogy a társadalmi jellemzők nem előre meghatározottak vagy alapvetők; sokkal inkább a történelem, a nyelv és hatalmi struktúrák egy bonyolult összjátékaként magyarázzák azoknak az ideológiáknak a felbukkanását,  amelyeket a különféle jelenségeket értelmezésére használunk.