Howard Zinn emlékére

 Fordította Kohn Eszter

Nem könnyű számomra pár szóban megemlékezni Howard Zinnről, a nagyszerű amerikai aktivistáról és történészről, aki néhány napja[1] távozott. Nagyon jó barátom volt 45 éven keresztül. A családjaink is nagyon közel álltak egymáshoz. Felesége Roz, aki rákban halt meg szintén nem olyan rég, csodálatos ember volt és közeli jó barát. Sötét érzés rádöbbenni arra, hogy sok más régi baráttal egy egész generáció tűnik lassan el: Edward Said, Eqbal Ahmed és mások, akik nemcsak okos és termékeny tudósok voltak, hanem elkötelezett és bátor aktivisták, szükség esetén mindig készültségben, és a szükség állandó volt. Alapvető kombináció, ha még van remény a tisztességes túlélésre.

Howard figyelemre méltó életét és munkásságát talán saját szavaival lehetne összegezni. Elmondása szerint figyelmének középpontjában a “kis emberek megszámlálhatatlan kis cselekedetei” álltak, melyek azoknak a “bizonyos nagy pillanatoknak” gyökerét képezik, amik a történelem átiratába kerülnek – ez az átirat mélyen félrevezető és valójában csökkenti sorsunk feletti döntéseink autonómiáját[2], ha ezektől a gyökerektől elszakadva doktrínák és dogmák szűrőin keresztül megy át. Howard élete elválaszthatatlanul összefonódott írásaival, számtalan beszédével és interjúival. Önzetlenül dolgozott a nagy pillanatokat elhozó kis emberek hangjának és jogainak megerősödésén. Ez igaz volt akkor, amikor gyári munkás és mozgalmár volt és akkor, amikor 50 évvel ezelőtt Atlantában oktatói munkáját kezdte a Spellman Főiskolán, a kis fekete elitből jövő hallgatók számára nyitva álló “fekete” főiskolán.

A Spellman Főiskolán oktatva Howard támogatta az éppen kibontakozó, és ezért legveszélyesebb napjait élő emberjogi mozgalom élére állt diákokat. Közülük később sokan ismertté váltak: Alice Walker, Julian Bond és mások, mind szerették és tisztelték őt, mint általában mindenki, akik jobban megismerhették. És mint mindig, nemcsak támogatta őket, ami már önmagában ritkaság, de közvetlenül részt is vett velük legveszélyesebb akcióikban – nem egy egyszerű vállalkozás azokban az időkben, amikor még nem létezett szervezett tömegmozgalom és a kormány ellenségeskedése még jó pár évig eltartott. Végül berobbant a társadalmi támogatottság is, leginkább a menzákon és éttermekben megtartott ülősztrájkokat, a „szabadságutasok” buszait[3], a demonstrációkat megszervező fiatalok keserű rasszizmussal, brutalitással, olykor a halállal szembenéző bátor cselekedeteinek hatására.

A 60-as évek elejére Martin Luther King vezetésével már egy tömegeket érintő emberjogi mozgalom bontakozott ki, amit az akkori kormány sem hagyhatott sokáig válasz nélkül. Őszinteségéért és bátorságáért cserébe, Howardot rövidesen kizárták a főiskoláról. Pár évvel később megírta könyvét az „Erőszakmentes Diák Közösség” (SNCC) nevű ifjúsági polgárjogi mozgalomról. Ez a könyv azoknak a „kis embereknek” a legnagyobb szervezetéről szólt, akiknek „megszámlálhatatlan kis cselekedetei” idézték elő azt az óriáshullámot, ami lehetővé tette King számára (és biztos vagyok benne, hogy ezt elsősorban ő gondolná így), hogy jelentős befolyásra tegyen szert és, hogy betartassa az országgal az egy évszázaddal korábbi, az addigi rabszolgák számára elméletben alapvető emberi jogokat biztosító alkotmány módosításokat (legalább is részben). Nincs szükség rá, hogy hangsúlyozzuk, sok van még hátra.

Civilizáló hatás

Személyesen akkor ismertem meg Howardot, amikor együtt mentünk egy emberjogi tüntetésre Jackson városába, Mississippiben, (talán) 1964-ben. Még ekkor is olykor sokkoló méreteket öltött az állam erőszakos antagonizmusa, a rendőrség brutalitása, az érdektelenség vagy éppen az állami biztonsági erőkkel való együttműködés ellenünk. Miután eltávolították az Atlantai főiskoláról Howard Bostonba költözött és akadémiai karrierjének hátralevő részét a Bostoni Egyetemen folytatta, ahol – és ebben egészen biztos vagyok – a kampusz legkedveltebb és leginkább körülrajongott tanára volt, az igazgatás részéről pedig keserű ellenségeskedés és kisstílű kegyetlenkedés céltáblája. Csak később, nyugdíjazása után nyerte végre el azt a nyilvános elismerést és dicsőséget, amivel a diákok, munkatársak, a kar többsége, és az egész közösség már régen kitüntette. Ott léte alatt írt könyvei elhozták neki a megérdemelt hírnevet. A „Logic of Withrawal” című 1967-es könyvében kerül először kimondásra átütő tisztasággal az, amit mások még csak szemlélni kezdtek: az USA-nak még a tárgyalásra való felhívásra se volt joga, amikor Washingtont teljes körű hatalommal felruházva megszállta, majd nagymértékben lerombolta Vietnámot.

Az USA-nak inkább úgy kellett volna tenni, mint minden agresszornak; ki kellett volna vonulnia, hagynia kellett volna, hogy a lakosság valahogyan újraépítse romjait; és amennyiben elvárható a becsületesség minimális szintje, tetemes jóvátételt kellett volna fizetnie a megszálló hadsereg által elkövetett, ez esetben hatalmas bűnök miatt. A könyv nagy hatást gyakorolt ugyan a nyilvánosságra, azonban üzenete a mai napig szinte felfoghatatlan az elit műveltségű körök számára, ez is jól példázza, hogy ezen a téren még sok a tennivaló. Mire a háború véget ért, a széles körű nyilvánosság mintegy 70%-a alapvetően rossznak és erkölcstelennek, nem csupán hibának vélte a háborút. Elég figyelemreméltó adat, tekintve, hogy az uralkodó vélekedés egy kicsit se tette lehetővé, hogy egy ilyen gondolat megfogalmazódjon. Howard írásai – és mint mindig, kiemelkedő szerepvállalása a tiltakozásban és az ellenállásban – meghatározó szerepet töltöttek be az ország civilizálásában.

Ugyanezekben az években Howard a kibontakozó ellenállási mozgalom támogatásában is szerepet vállalt. Egyik első aláírója volt a Call to Resist Illegitimate Authority nyílt levélnek, és annyira közel állt a Resist akcióihoz, hogy gyakorlatilag az egyik szervezője volt[4]. Egyszer ő is részt vett a menedék akciókban[5], amelyek elősegítették a háborúellenes tüntetések felélénkülését. Bármire is volt szükség – beszédek, polgári engedetlenségen való részvétel, ellenállók támogatása vagy bírósági tanúvallomás – Howard mindig ott volt.

Alulról építkező történelem

Hosszútávon háborúellenes írásainál és tevékenységénél is nagyobb hatása volt „Az Egyesült Államok népének története”című maradandó mesterművének, mely szó szerint megváltoztatta egy generáció tudatát. A műben gondosan, világosan és átfogó horderővel fejti ki lényegi üzenetét azoknak az embereknek alapvető szerepéről, akik névtelenek maradnak, miközben az igazságért és a békéért való végtelen küzdelmet viszik előre, és azoknak a hatalmi rendszereknek az áldozatairól, mely hatalmi rendszerek megalkotják saját történelmüket és azokat kényszerítik áldozataikra. Később, a „Voices of the People’s History of the United States”[6], ma már sikeres színpadi és televíziós változat is, sokakhoz jutatta el azon elfeledett vagy figyelmen kívül hagyott emberek szavát, akiknek értékes szerepe volt egy jobb világ kialakításában.

Howard egyedülálló sikere, az ismeretlen emberek tetteinek és hangjainak azokból a mélységekből való kiemelésével, ahova legtöbbjüket rakták, kiterjedt történelmi kutatások születését eredményezte, amelyek hasonló vonalat követve, az amerikai történelem kritikus periódusaira fókuszálnak és más országok történelem átirataiba is bekerülnek. Ez egy nagyon örvendetes fejlemény. Bár munkája nem teljesen új, hiszen léteztek már előtte is bizonyos témákban tudományos kutatások, de ezek nem hasonlíthatóak Howard alulról építkező történelmének átfogó és éles felidézésére, ami kompenzálja az amerikai történelemértelmezések és azok közvetítéseinek kritikus hiányait. Howard az elkötelezett aktivizmust szó szerint szünet nélkül a végsőkig folytatta, még utolsó éveiben is komoly betegségei és személyes vesztesége ellenére is, amiről ha találkoztunk vagy az országszerte tartott a közönséget mindig elbűvölő fáradhatatlan beszédeit hallgatva, alig lehetett tudni valamit.  Amikor csak harcolni kellett a békéért és igazságért, Howard ott volt, a frontvonalban, lankadatlan lelkesedéssel, ösztönző integritásával, elköteleződve, ékesszólással és rálátással, a csapásokkal szemben könnyed humorral, mindig az erőszakmentesség és a átlátszó tisztesség híveként. Hogy munkája és élete során véghezvitt tettei hány fiatalt érintettek meg, és milyen mélységben, azt még elképzelni is nehéz. Vannak helyek, ahol Howard életének és munkásságának hatása különleges. Az egyik ilyen, amit érdemes lenne jobban ismerni, Törökország. Nem tudok más olyan országról, ahol vezető írók, művészek, újságírók, tudósok és más értelmiségiek ennyire bátran és integritásukban léptek volna fel az állami bűntettek elítélésében, majd az ítéleten túl a civil engedetlenségi cselekedetek eszközeivel éltek, hogy véget vessenek az elnyomásnak és az erőszaknak, gyakran szembenézve vagy elszenvedve e cselekedetek súlyos elfojtását, majd újra a feladatra összpontosítva.

Dicsőséges tettek sora ez, tudtommal egyedülálló, olyasmi, amire büszke lehet egy ország. Olyasmi, ami modellként kellene, hogy szolgáljon más országok számára, ahogy Howard Zinn élete és munkássága is felejthetetlen modell. Egészen biztosan maradandó hatása lesz történelemértelmezésünkre és arra, hogyan éljünk rendes és tiszteletreméltó életet.

 


[1] Noam Chomsky a visszaemlékezést 2010-ben írta, néhány nappal Howard Zinn halálát követően. (a fordító megjegyzése)

[2] Disempowerment és az empowerment fogalmai. (a fordító megjegyzése)

[3] A „szabadságutasok” (freedom riders) az utazásra vonatkozó szegregációs előírások ellen szerveztek bojkottokat, melyek során Északról-Délre utazó államközi buszokkal utaztak. A buszokat gyakran érték agresszív rasszista támadások vagy a kormány állította meg őket. Végül még abban az évben eltörölték ezeket az előírásokat. (a fordító megjegyzése)

[4] A Resist egy ma is létező alapítvány.  Olyan alulról szerveződő csoportokat finanszíroz és támogat, amelyek célja a társadalmi változás a béke és a gazdasági, társadalmi és környezeti igazságosság. 1967-ben e nyílt levéllel ( Call to Resist Illegitimate Authority – Felhívás a jogtalan autoritással szembeni ellenállásra) alakult meg a Vietnámi háború ellen és azokat támogatva, akik visszautasítják a sorozást vagy dezertálnak. (a fordító megjegyzése)

[5] A vietnámi háború elleni ellenállás egyik formája volt, menedéket nyújtottak és elbújtatták a dezertáló katonákat, a Massachusettsi egyetemen, a Bostoni egyetemen, a Harvardon és a Brandeis kampuszain. (a fordító megjegyzése)

[6] Ez az antológia (2004) „Az Egyesült Államok népének története”című  könyvének  sokáig várt kísérő kötete és forrása, melyben Zinn megszólaltatja a történelemben részt vett, de a történelemkönyvekből kimaradt embereket, nőket, afro-amerikaiakat, munkásokat. Beszédek, levelek, versek, dalok történelmi gyűjteménye Zinn bevezető szövegével. (a fordító megjegyzése)