Bevezetés

 

A folyóirat szerkesztésénél több célt tűztünk ki magunk elé. Célunk volt megszólítani olvasóinkat, cselekvésre és gondolkodásra ösztönözni a mai Magyarországon egyre erősödő szélsőséges, radikalista és rasszista vélekedések és cselekedetek ellen.  Célunk volt egyszerre tudományos, gyakorlati és különböző narratívájú megközelítéseket is bemutatni.A tudományos megközelítésekben egy interdiszciplináris vonalat követve, a rasszizmust és antirasszizmust meghatározó egyéni és társadalmi folyamatok komplexitásáraszerettünk volna rámutatni. A gyakorlati, személyes és művészi narratívák kontextusában született alkotások, írásművek kifejezetten ennek a komplexitásnak a megélhetővé tételét segíthetik elő a szerkesztők szándékai szerint.

 

Kisemberek tettei (Alappont)

Alappontunkhoz egy olyan írást választottunk, amely a társadalmi, közösségi létben való felelősségünkre hívja fel a figyelmet -többek között az amerikai feketemozgalmak példáján keresztül.Chomsky ebben a beszédben közeli barátjára, kollegájára, és egyik társára az emberi jogok küzdelmében – Howard Zinnre emlékezik. Azt a személyes morális tartást mutatja be finoman, amivel Zinn (és persze maga Chomsky is) odaállt az első sorba küzdeni.

 

Kérdéseink interjú helyett (Interjú)

Az Interjú rovatban nincs alanyunk. Vagy épp azt szeretnénk, ha minden olvasó interjúalanyunkká válna és válaszolna az ott leírt kérdésekre, ezáltal dinamikussá és élettel telivé tenné az azokra adott válaszokat. Olyan kérdéseket tettünk fel tehát, amelyeket minden egyes olvasóhoz intézünk. A műfaj ebből a szempontból egy ön-interjú, egy reflexió, egy tükörbe nézés. Vajon az olvasók mit válaszolnának a feltett kérdésekre, egyáltalán lényegesnek látják-e ezeket a kérdéseket.

 

Egy reflektáltabb antirasszizmus szükségessége (Ütköző)

Az Ütköző rovatban egy olyan tanulmány jelenik meg (magyarul először), amely a hazai antirasszista diskurzust leginkább meghatározó narratíva (a kisebbségek társadalmi esélyhez jutásának elősegítése a szabadpiaci feltételek megteremtésével) éles kritikáját adja.

Amikor Bonnet az amerikanizált anitrasszizmussal kapcsolatos kritikáját fogalmazza meg, akkor azzal nem anti-amerikanizmust, nemUSA ellenességet képvisel – mivel inkább transznacionalista, független szervezetek által képviselt dinamizmusokra utal. Tehát nem közvetlenül az amerikai kormány aktuális törekvéseire, hanem inkább egyfajta általánosan követett antirasszistaszerepmodellre utal, amelyet a liberális politikai narratíva részeként azonosít. Egy olyan modellre utal, amely a globális, szabadpiaci, kapitalista demokrácia modellje, melyben a rasszok közötti különbség az egyik legfontosabb demokratikus narratíva. Szerinte az antirasszista törekvések sikerét nagyban befolyásolja az esélyegyenlőség alakulása a társadalmi változások hatására: sok országban ugyanis a szabadpiaci viszonyok térnyerése negatív irányban befolyásolta a rasszok, a különböző társadalmi rétegek közötti esélyegyenlőséget, vagyis míg az antirasszista célkitűzések nem, addig viszont a kapitalista célkitűzések megvalósultak (szabad verseny), miközben a nyílt rasszista narratívák is erősödni látszanak.

Az általa kritizált, konszenzuális antirasszistanarratíva dinamizmusát Bonnett a következők szerint mutatja be. Kulcsértéke a globális szabadpiacra épülő kapitalista demokrácia, amelyben a humánerőforrások mint kiaknázatlan tőkeforrások artikulálódnak. Az antirasszizmus a lefojtott erőforrások felszabadítását jelenti ebben a narratívában, így egy „ellenhatalmi mozgalom” argumentumait használja. Egyik legfőbb érve, hogy a rasszista, hierarchikus formák útját állják az elnyomottak szabadpiaci kibontakozásának. Ebben a narratívában a társadalmi reformok, támogatások etnicizált csoportokat céloznak meg, amelyeketa szabad piac térnyerésével igyekeznek kiegyensúlyozottabb társadalmi-gazdasági részvételhez juttatni. Bonnet arra hívja fel a figyelmet, hogy az amerikanizációnak ez a narratívája, szerepmodellje, amely tehát független lehet magának az USA-nak a konkrét, aktuális törekvéseitől, alapvetően összekapcsolja az antirasszista törekvéseket a globális szabadpiaci viszonyok térnyerésének szükségszerűségével, közös akadályként ismerve fel a rasszista és diszkriminatív struktúrákat. E struktúrák ellen küzdő, ellenhatalmi pozícióba helyezkedő narratíva képes elvi összhangot teremteni a neoliberális konszenzusos narratívák keretein belül.

Bonnett azt írja, hogy geopolitikai és társadalom-kritikai szempontból reflektívebb antirasszizmusra van szükség, amely nemcsak az újraépülő társadalmi esélyegyenlőtlenségekre, hierarchikus struktúrákra, nyílt hegemón törekvésekre reflektál, hanem az olyan rejtett hegemónia-mintázatokra is, mint például az antirasszizmus amerikanizált változata. Bonett kritikájának a lényege, hogy ez az amerikanizált antirasszizmus modell az antirasszizmus társadalom-kritikai, ellenhatalmi pozícióját kisajátítva, rasszosítja a társadalmi tőkét (ezt mutatja be egy példán keresztül tanulmányában a szerző), ezáltal nyitva utat a szabadpiaci viszonyok térnyerésének, nem garantálva az esélyegyenlőtlenségi helyzetek csökkenését.

Ez a kritikai megközelítés a hazai történések megértésének egy újabb dimenzióját vázolja fel, hiszen a szabadpiaci viszonyok térnyerése Magyarországon sem vezetett a különböző társadalmi csoportok (köztük például a romák) esélyegyenlőségi helyzetének javulásához, sőt inkább a helyzet súlyosbodását érzékelni.

Az antirasszizmusnak több formája, iránya, dinamizmusa létezik – önmagában is egy összetett, változó társadalmi jelenség – írja Bonett. Azamerikanista antirasszizmus példáján keresztül pedig bemutatja, hogy egy reflektáltabb antirasszizmus révén hogyan válaszhatók szét az egymást kioltó társadalmi törekvések, az antirasszista és a kapitalista szabadpiaci törekvések.

Fontos lenne azt is megvizsgálni, hogy ez az általános konszenzust élvező amerikanizált antirasszizmus, hogyan készítette elő a társadalom-kritikus narratívák fasizálódását, a nyíltan rasszista narratívák térnyerését. Az a kérdés, hogya bonetti kritika menténvajon értelmezhetőbbé válnak a rasszista törekvések megerősödésének mozgató rugói, akár a hazai szélsőséges nézetek elterjedésével kapcsolatban? Azaz a szabadpiac amerikanizált modelljének adaptációja és a vele együtt, vele párhuzamosan artikulálódóantirasszista törekvések Bonnett által leírt narratívájának megjelenése a hazai diskurzusban mennyire készítette elő ezeknek a szélsőséges nézeteknek a térnyerését?

A szocialista modellből kibontakozó társadalom számára a volt hatalom privatizációs hatalomátmentéseként megélt, negyed százada kialakult szabadpiaci viszonyok nem hozták meg a várt egyenlő esélyeket nemcsak a romák, hanem más csoportok számára sem. Bonnett kritikai megközelítését a hazai kontextusban továbbgondolva úgy tűnik, hogy az antirasszizmus mellett szabadpiaci érvekkel jelentkező narratíva és politikai reprezentációja (SZDSZ-MSZP) önkéntelenül megágyazott az „ellenhatalom” elleni hatalmi törekvéseknek. A szabadpiaci viszonyok szükségessége és a társadalmi esélyegyenlőség ebben a hazai narratívában is összekapcsolódott.  Így a kialakuló szabadpiaci viszonyok között negatív irányba változó esélyegyenlőségi helyzet miatti társadalmi indulatokat kézenfekvő módon tette összekapcsolhatóvá a rendpártisággal, az anti-antirasszizmussal (rejtett vagy nyílt rasszizmussal), anti-kommunizmussal. Így fordítva az esélyek egyenlőtlenségének következményeként növekvő elkeseredettséget a rasszista-antikommunista-fajvédő narratívák felé.

 

Egy szélesebb értelmezési horizont felé (Szélrózsa)

Olyan különböző megközelítéseknek igyekeztünk a Szélrózsa rovatban helyet adni, amelyek együtt egy kellően széles értelmezési horizontot nyújthatnak az olvasó számára egyrészt a rasszista jelenségek többszempontú értelmezéséhez, másrészt az antirasszista megközelítések és tevékenységek reflektívebb, kritikai továbbfejlesztéséhez.

A rasszista, szélsőjobb mozgalmak retorikáját és szimbólumait vizsgálja Erős Ferenc pszichoanalitikus és szociálpszichológiai szempontból egy hazai példán keresztül (a Jobbik 2010-es választási plakátjai). Azonosítja azokat a retorikai és szimbolikus reprezentációkat, amelyek a rasszizmusra illetve a náci ideológiára általánosan jellemzők. Ezeket a beazonosított szimbolikus reprezentációkat elemzi a pszichoanalitikus hagyomány segítségével. Az anti-urbanista, az anyatermészettel szimbiotikus viszonyban élő idealizált, vágyott állapot, továbbá a náci ideológia narratívájában vérszívó élősködő képében abjektiválódó csoportok (zsidók, romák) megjelenítése analitikus szempontból jól megragadható együttes képletet mutat. A rasszista narratíva a szeparációs szorongás leküzdését a születés előtti, az anyával együttes, szimbiotikus lét újraélésével, az anyával való homogenitás visszaszerzésével kívánja megoldani. A homogenitás újraélését az abjektumok eltávolításán keresztül látja kivitelezhetőnek. Ezt Erős elemzésében a náci retorika a tiszta, homogén társadalom “bőrének tetvetlenítésében” szimbolizálja. A legszembeötlőbb szerinte azonban a fantázia és a valóság közötti különbség eltűnése, a szimbolizált megszűnése:az ország, a nemzet, a faj biológiai entitássá válik, s így az abjektiváció patologikussá, erőszakos cselekedetekben megnyilvánuló homogenizált identitássá.

Míg Erős a mozgalmi szintű retorikai-szimbolikus narratíva és reprezentáció analitikus elemzését mutatja be, addig LeneAuestad az előítélet pszichoszociális vizsgálatával a humán szubjektum pszichológiai elemzését igyekszik integrálni a társas beágyazottság hatására vonatkozó észrevételekkel. Az előítélet kapcsán azt vizsgálja, hogy az előítéletes magatartásban – a szubjektum aktív interpretációján túl – mennyire meghatározók a társas értelemben tudattalan vonások, vagyis az a hallgatólagos társas konszenzus, amelyben a szubjektum megnyilvánul.  Megközelítésének kettős aspektusát hangsúlyozza: tanulmányában azt igyekszik igazolni, hogy egyrészt az analitikus megközelítés milyen fontos szempontokat adhat a szociális jelenségek elhallgatott, tudattalan tartalmainak vizsgálatához, másrészt pedig a kritikai szociális nézőpont hogyan gazdagíthatja a szubjektumra koncentráló analitikus megközelítéseket a társas konszenzus hatásának vizsgálatával.

Takács Bálint Auestad megközelítéséhez képest, amelyben a hallgatólagos társadalmi konszenzus egyént befolyásoló szerepét veszi górcső alá, éppen a kisebbségi befolyásolásra helyezi a hangsúlyt, vagyis arra, milyen dinamizmusok segíthetik a demokratikus kisebbségi törekvések befolyásának erősítését a társadalmon belül. Takács írása felveti annak a kérdését, hogy a fiatalok körében terjedő rasszista/fajvédő/rendpárti törekvések mellett van-e olyan társadalom-kritikai attitűd, narratíva, amely nem kapcsolódik össze az antirasszizmusbonnetti amerikanizált változatával, de az anti-demokratikus törekvésekkel, a rasszizmussal sem. A szerző bemutatja, hogy a 2012-2013-as diákmegmozdulások társadalom-kritikai aspektusa a hangsúlyt a politikai kultúra, a politikai cselekvések struktúráinak megváltoztatására helyezte, a közvetlen demokratikus cselekvés azonnali megvalósítását kezdeményezve. Takács a kisebbségi befolyásolás szociálpszichológiai kérdésköre felől vizsgálja annak lehetőségét, hogy a diákság társadalom-kritikai, demokráciát követelő törekvései, vagy a diákmozgalmakban is megjelenő cigány/roma mozgalom kisebbségi törekvései milyen eséllyel képesek megváltoztatni azt a többségi konszenzust, amely jelenleg ellehetetleníti ezeknek a narratíváknak a szélesebb körben megjelenő artikulációját. A kisebbségi befolyásolás többségi társadalomra gyakorolt pozitív hatásainak számbavételével vázol fel egy olyan társadalmi hatás-dinamizmust, amely esetleg elősegítheti a kisebbségi törekvések érvényesülését.

A TASZ jogászai Dojcsák Dalma és Szabó Máté Dániel, a demokratikus jogi diskurzus narratívájára támaszkodva (demokratikus berendezkedés, emberi jogok tisztelete, jogállamiság) tárgyalja a szólásszabadság kérdéskörét. Amellett érvelve, hogy “az emberi méltóság tisztelete nem mozdítható elő a szólásszabadság alapjogának további jelentős korlátozását jelentő jogi szankciók útján”. Érvelésükben kifejtik, hogy a korlátozó közpolitikai beavatkozások mellett szükséges a támogató jellegű beavatkozások köre az emberi méltóság tiszteletének előmozdításához. Ehhez azonban az is nélkülözhetetlen, hogy ahol lehetséges a legitim jogi eszközök használata, ott viszont következetesen, a tiltott viselkedések szankcionálásával lépjen fel az állam. A szerzők példákon keresztül azt bizonyítják, hogy Magyarországon mind a társadalom-politikai eszközök használata, mind a következetes fellépés a rasszista jelenségekkel szemben jelentős hiányosságokat mutat.

 

A társadalmi és személyes aktivitás hatásai (Kitekintő)

A Kitekintő rovatban az antirasszista társadalmi törekvések gyakorlatára koncentrálunk. Olyan példákat sorakoztatva, amelyek akár a közpolitika, akár a konkrét személyes tevékenységek szintjén egyaránt a nyitott, toleráns, demokratikus együttélést segítő megközelítések elterjedését segíthetik.

Serdült Sára egy város, és egy ország (Lisszabon, Portugália) példáján keresztül mutatja be, hogy egyrészt rendelkezünk már olyan eszközökkel, amelyek összehasonlíthatóvá teszik a közpolitikai törekvéseket például a migránsok társadalmi inklúziójának szempontjából. Másrészt van olyan közpolitikai megközelítés, amely hatékony, eredményes lehet a migránsok inkluzív befogadásában. Lisszabon, illetve a portugál közpolitikai törekvések élen járnak a jó gyakorlatok eredményes megvalósításában a nemzetközi összehasonlítások szerint is.

Nyirati András és Galambos Attila olyan civil törekvéseket, programokat, jó gyakorlatokat mutatnak be, amelyek nem-formális vagy in-formális tanulási helyzetekben generálhatnak tanulási folyamatokat a résztvevőkben. A cél a demokratikus, toleráns megközelítés érvényességének, a különbözőségben rejlő erőforrások értékelésének előmozdítása közös, élményszerű, aktív bevonásra épülő képzési-tanulási tapasztalatok révén. A bemutatott tevékenységek, törekvések célcsoportjai a többségi társadalom különböző csoportjai: középiskolások, egy fesztivál résztvevői, egy konferencia résztvevői. Olyan jó gyakorlatokat mutatnak be a szerzők, amelyek az emberi jogok védelmével, a környezettudatos állampolgári viselkedéssel kapcsolatos attitűdöket, hozzáállásokat segítenek artikulálni, ütköztetni, s élmény-pedagógiai módszerek segítségével a demokratikus értékek felé közelíteni.

László Flóra az UCCU alapítvány tevékenységén keresztül egy másik megközelítésre hoz példát – roma fiatalok által tartott, előítélet csökkentését célzó non-formális képzési programok, jó gyakorlatok eredményességéről számol be.  A program célcsoportja kettős: az általános és középiskolás korosztály, valamint a program működtetésébe bevont roma fiatalok egyaránt gazdagodnak a dialógusra, érték-artikulációra épülő élménypedagógiai programok során. A programot vizsgáló kutatás is bizonyítja, hogy a példában elemzett gyakorlathoz hasonló programok egy hosszabb távú folyamat elindítását eredményezhetik, amelyben a fiatalok reflektálnak saját tájékozatlanságukra, képesek kritikusan szemlélni a képviselt előítéletes gondolkodási sablonokat, s kedvet kapnak a részvételre egy szélesebb horizontra épülő, őszinte és szókimondó dialógusban, amely a további ismeretszerzésre, kritikai elemzésre sarkallja őket.

 

A jelen és a múlt rétegződése, összetettsége az egyénben és a közösségekben (Napló)

A Napló rovatban két olyan naplószerű írást is közlünk, amelyek bepillantást engedhetnek az antirasszizmussal kapcsolatos alkotó-kutató munka összetett emberi viszonyaira.

Fliegauf Bence a Csak a szél című film rendezője osztja meg velünk napló-töredékeit, amelyek a forgatáson átélt élmények, a film készítését és a film fogadtatását követő hétköznapi reakciók, apró emberi mozzanatok képszerűen egymásra épülősorozatát hozzák létre az olvasóban. A felidézett, megidézett képek, szövegek bepillantást engednek abbaaz összetett értelmezési horizontba, amely nemcsak egy alkotó ember, hanem az élményekre, világra nyitott bármely ember számára komplexitásában teszi hozzáférhetővé azt az élményanyagot, amellyel a mindennapokban szembesül.

Heindl Péter egy roma fiatalok számára indított helytörténeti kutatás több évre kiterjedő programját, eredményeit, hatásait mutatja be – szintén egy naplószerű írás formájában. A roma helyi hagyományokat elemezni kezdő beás hetedikesek-nyolcadikosok falujukban rábukkannak az egykor ott élő, mára teljesen elfeledett zsidó közösség nyomaira, s nyomozásba kezdenek. Feltárják a vészkorszak eseményeit, felkeresik a leszármazottakat, dokumentumokat elemeznek, mindezt oly lelkesen, hogy az iskolából elballagva, középiskolásként is folytatják a munkát. Közben az egész helyi közösség szurkol nekik, sőt az egykor elhurcoltak ma élő képviselői, illetve leszármazottaik is élő kapcsolatba kerülnek a kutató közösséggel, s egy hosszú távú együttműködés bontakozik ki a helyi zsidó és roma hagyományok, kulturális értékek, családok felkutatására.

Végül Kövér András novellája került a Napló rovatba válogatott írások közé – a csoporthatárok átjárhatóságáról és a nem annyira véletlen találkozások sorsfordító élményéről, a személyes nyitásjelentőségéről.