Egymásra, apránként

ctn16

Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Cigány Néprajzi Tanulmányok 16. kötete „Távolodó világaink: A cigány-magyar együttélés változatai” címmel. A szerkesztő, Szuhay Péter bevezetőjében az „együttélés pozitív és negatív, egyedi és konkrét”eseteinek megismerését ígéri, ennél azonban sokkal többet kap az olvasó. A kötetben szereplő 23 tanulmány olyan sok oldalról, olyan sokszínű kutatói és emberi attitűddel, bátor kérdésfeltevésekkel és személyes tapasztalatokkal mutatja be a téma egy-egy szeletét, hogy a társadalmi kérdések iránt érdeklődő olvasó a megismerésen túl inspirációt nyer a továbbgondolásra, példamutatás a részproblémák megoldásának perspektíváira.

A tanulmányok között jelentős csoportot képeznek a kifejezetten történeti témájú írások, illetve azok, amelyek egy közösség jelenlegi helyzetének magyarázatához a múlt feltárását is fontosnak tartják. Ide tartozik Binder Mátyásírása, aki az eddigi történeti kutatások alapján tekinti át a cigány-magyar együttélés változatait. Az elemzés a 14 – 20. századig terjedő időszakot öleli fel, a megszokott szenvedés-ill. politikatörténeti paradigmák helyett azonban a gazdasági és társadalmi összefüggésekre helyezi a hangsúlyt.Molnár István Gábor tanulmányában Újpest cigány lakosságának 170 éves történetét mutatja be a közösségre jellemző két foglalkozáson, a szegkovácsoláson és a muzsikus léten keresztül. Külön érdekesség a szerző családi fotógyűjteményéből származó, a kötetben látható sorozat, mely az újpesti roma családokat polgári miliőjükben ábrázolja, nagy kontrasztot mutatva a megszokott (szélsőségesen szegény vagy gazdag) ábrázolásmódokkal.

Hiánypótlónak mondható Máté Mihály Dél-Dunántúli colári házaló cigány kereskedőkről szóló tanulmánya, hiszen a colárik csoportja iránt eddig kevesen mutattak tudományos érdeklődést. A szerző a Kaposvár és Dombóvár városában élő, valamint az innen kitelepült házalókereskedő cigányok történetét ismerteti, személyes megfigyelései, interjúk és a kereskedők munkájához nélkülözhetetlen hivatalos okirat, a házalókönyvek alapján.

Lengyel Gabriella tanulmányából a Tiszavasvári romák történetébe nyerünk betekintést. A szerző a városban elkülönülten élő, és eltérő életstratégiát követő két roma csoport helyzetének alakulását mutatja be az 1920-as évektől napjainkig. A jövedelem, képzettség és akkulturációs stratégia szempontjából is különböző közösségek párhuzamos bemutatása izgalmas és tanulságos, a jelenlegi helyzet problémáinak artikulálása pedig előremutató azok megoldása szempontjából.Igazi történeti és jelenkori nyomozómunka eredményét kapja kézhez az olvasó Nagy Pál Érpatakról szóló tanulmányában. Az aprólékos (levéltári, szociológiai, néprajzi, antropológiai) kutatómunkát bemutatóírás történeti kontextusba helyezve teszi átláthatóvá a falu társadalmi viszonyaira jellemző – e sorok írói által tapasztaltan – átláthatatlan szálakat, és  társadalmi jelenséget. Ide sorolható a roma családok szociális és társadalmi helyzete, a falu társadalmának ciklikus átrendeződései, valamint az utóbbi években sokat emlegetett „érpataki modell” gyakorlati jelentése, kiegészítve polgármester személyének és közéleti szerepléseinek vizsgálatával. Különösen nagy érték a tanulmány objektív stílusa, mely ellenpontot képez a médiában feltűnő hangzatos ám felszínes jellemzésekkel szemben, és lehetőséget teremt a rendkívül komplex helyzet megismerésére, az egyéni és közösségi motivációk megértésére.

A történeti írások mellett jelentős csoportot képviselnek a szociál- és kulturantropológia, illetve néprajztudomány módszertanára épülő kutatási beszámolók, közösségtanulmányok. Kotics József Csernelyen vizsgálta a cigány – magyar együttélés átalakulását, a korábbi jó viszony megromlását.Az alkalmazott antropológiai nézőpont (a kutatás egy új energiaellátási modell háttér kutatásának készült) a probléma sokoldalú bemutatását eredményezi. Hasonló kérdéseket jár körbe Kovai Cecília egy Heves megyei településen végzett kutatásában. Az utóbbi tíz évben átalakuló, cigányok és magyarok együttélését meghatározó viszonyrendszert (a „boldog békeidők” megborult rendjét) három terület, az iskola, a lakóhely térbelisége és a munka mentén vizsgálja, így nyújt átfogó képet.

Máté Mihályhoz hasonlóan Lator Anna is egy kevésbé ismert csoporttal, a magyarországi szintókkultúrájával foglalkozik, egy mutatványos család sorsán keresztül. A tanulmány jelentőségét növeli, hogy a mutatványos szakma visszaszorulóban van, aszerző éles szemmel találta meg a szakirodalomban való megörökítésénekmég élő lehetőségét. Ugyancsak egy családdal foglalkozik Pasqualetti Ilona, aki kutatásában a szegénység magatartásformáinak, életstratégiáinak megismerését tűzte ki célul. A szerző interjúit egységes narratívaként, összefüggő „családi élettörténetként kezeli”, a szubjektivitásnak engedett tér pedig közelebb hozza a család motivációit az olvasó számára.Ludescher Gabriellaegy nyírségi település roma és nem roma lakosságának viszonyát mutatja be. Sokoldalú elemzéséből a településen belüli hierarchia mellett a roma közösség belső erőviszonyait, munkaerőpiacon elfoglalt helyét, élet- és megélhetési stratégiáit is megismerheti az érdeklődő.

Lukács György adombosfalvai roma közösség múltbeli és jelenleg jellemző munkaerőpiaci helyzetével foglalkozik. Tanulságos egy konkrét példán keresztül látni, hogyan zajlanak le az elméletileg működőképes munkaerőpiaci programok a gyakorlatban. A tanulmány személyes példákon keresztül írja le, mik a sikeresség és sikertelenség irányába mutató indikátorok, s nem utolsó sorban hogyan illeszkedik mindez az egyéni életutakba. Bakó Boglárka tanulmányában egy romániai kalderás közösség életébe enged betekintést. Középpontba a segélyosztás napjának elemzését helyezi, emellett azonban a falu magyar, román és cigány csoportjainak hierarchikus viszonyairól is pontos képet kapunk.Fontos a térhasználat bemutatása és annak reprezentációja, hogy ugyanazon tér különböző funkciókkal való ellátása hűen tükrözi az egyes csoportok egymáshoz való viszonyát.

Őrszigethy Erzsébet irodalmi stílusú tanulmányában az észak-ormánsági Bogádmindszentről olvashatunk. A kezdetben oktatásra fókuszáló kutatás időközben átfogó képet eredményezett a faluról: a szerző széleskörűen mutatja be a település múltbeli és jelenlegitársadalmi viszonyait, közéleti kérdéseket, a romák – ezzel összefüggő – helyzetét, nem utolsó sorban pedig a település iskolájának történetét.Feischmidt Margit és Szombati Kristóf közös tanulmányában Gyöngyöspata nagy sajtónyilvánosságot kapott, 2011-es „megszállásával” foglalkozik. Az előzmények és motivációk megértése alapos kutatást és elfogulatlan nézőpontot kívánt a kutatóktól, utóbbi a tanulmányban is kulcsfontosságú. Szentesi Balázs egy kelet-magyarországi faluban létrejött, hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló oktatóprogrammal foglalkozik. Az írás egy 5 évvel ezelőtti képet mutat be: a program létrejötte mellettkonstruktívan világítja meg azokat a problémákat, melyek a kezdeményezés sikerességének: az integrációnak útjába állnak.

A kötetben olvasható további tanulmányok kategorizálása erőltetettnek tűnik, ezeket jobb önmagukban értékelni. Közülük a legtöbb olyan munkafolyamatot ír le, mely nem feltétlenül a kutatást, hanem valami egyéb eredmény megvalósítását– iskolaalapítást, közösségépítést, konfliktuskezelést, a mélyszegénységben élők életkörülményeinek javítását –tűzte ki célul. Jellemző rájuk a szubjektív hangvétel, mely azonban a téma jellegénél fogva általában a hiteles leírás, és a könnyebb érthetőség eszköze.

Izgalmas projektet, a Romani Platni lakásétterem létrejöttét és működését mutatja be Szivák Fruzsina tanulmánya. A szerző belső nézőpontja lehetővé teszi a program tágabb térbeli és társadalmi kontextusának leírását, mely mind a laikus, mind a tudományos közeg számára tanulságos. Mindez Fleck Gábor és Orsós János tanulmányáról is elmondható, akik a sajókazai Dr. Ámbédkar iskola illetve a DzsajBhim közösség létrejöttének és működésének körülményeit, a környezet (sajnos olykor negatív) attitűdjének hatásait mutatják be. Az olvasó bepillantást nyer a – szélesebb értelemben vett – „helyi” társadalmi viszonyok megváltoztatásáért küzdők munkájába, amin ha érződik is a kiábrándultság, elszántsága továbbra is példa értékű.

Márta nővérnek azarlói misszióról szóló, személyes hangvételű írása tulajdonképpen a settlement típusú szociális munka örömeiről és kudarcairól ad számot. A már-már naplószerű írás olyan kérdésekre ad szubjektív, épp ezért érdekes választ– például a változások helyes irányának meghatározása, vagy az elfogadás nehézségei – melyek megkerülhetetlenek a témával foglalkozók számára.Feldmár Nóra egy izgalmas és sikeres kísérletről, az általa levezetett toldibio-brikett programról számol be. Írása különösen inspiráló, hiszen a programban résztvevők hatalmas teljesítményén túl (beleértve őt magát is) arra is bizonyíték, hogy vannak olyan innovatív megoldások, melyek valóban működnek, és képesek megingatni a kilátástalanságot.

Módszertani érdekességPálos Dóra tanulmánya, aki az etnikai identitás problematikáját a pszichológia és az antropológia eszközkészleteinek ötvözésével vizsgálja. A kérdésfeltevés a többségi attitűd egyéni identitásalkotásra gyakorolt hatására irányul, melyet a szerző két személyes életútinterjún keresztül tár az olvasó elé. Kétéletúttal foglalkozikDurst Judit tanulmánya is, ezúttal azonban két archetipikus alak, az uzsorás és a vasazó cigány identitásába nyerünk betekintést. Mindkét alakot jól ismertnek véljük (a romákról szóló hétköznapi diskurzusokban mindkettő gyakran szerepel), az írás azonban rádöbbent: eddig valójában szinte semmit sem tudtunk róluk.Kőszegi Edit írása ugyancsak őszinteségével hagy mély nyomot az olvasóban. A szerző saját cigányságról alkotott képének alakulása közben olyan kérdéseket fogalmaz meg (és mer leírni), melyek a legtöbbünkben megfogalmazódnak, de túl provokatívnak tűnnek.Ha indirekt módon ugyan, de épp ennek leküzdésére, a kimondhatatlanság megtörésére kap bátorítást az olvasó.

Színfoltot jelent Ambrus Judit összefoglalója az elmúlt néhány évben bemutatott, roma tematikát érintő művészeti, különösen színházi alkotásokról. Fontos és példamutató, hogy egy tudományosfolyóirat az általa tárgyalt témának akár tőle egészen távoli (pl. kortárs művészeti) megközelítéseit is beemeli saját diskurzusaiba. Ahogy példamutató az, a kötet egészét átható üzenet is, hogy a cigány-magyar együttélésről csak így, ilyen sok oldalról nézve érdemes beszélni. Ismerni kell a jó és rossz gyakorlatokat, jelentéseket az ország különböző pontjairól, egymás eredményeit, sikereit, kudarcait. És építkezni kell, egymással, egymásra, apránként.

Tompos Krisztina, Morvay Judit