A roma értelmiségi lét felé haladó fiatalok közül sokan messziről jöttek. Nem fizikai távolságot jelöl ez a messzeség, hanem azt az utat, amit pszichológiai értelemben megtettek, hogy itt legyenek. Más kultúra, más értékek, más normalizált viselkedésformák, más nyelv, más jövőkép. Ezekből (a nyílván szubjektíven értelmezhető messzeségtől, szakadéktól függően) kiszakadtak.

 

„Nem igazán tudom, hogy végül is miért jöttem el, mert otthon mindenkinek nyolc általánosa van, és kb. fogalmunk nem volt arról, hogy mit jelent gimnáziumba járni, meg érettségizni.” (20 éves fiú, egyéb bölcsész szak)

És miközben ezt a lépést megtették, mást is tapasztaltak. Azokkal a visszajelzésekkel kellett kezdeniük valamit, amelyekkel a mindennapjaik során találkoznak, amelyeket a többségi társadalom tagjai, hol tudatosan, hol tudattalanul feléjük közvetítenek. Ezeknek a visszajelzéseknek nagy része nyílt (ritkábban burkolt) előítélettel teli viselkedés, ami átszövi mindennapjaikat, beépül az identitásukba, valahogy, valamilyen formában küzdenek vele.

Ebben az átmenetben mind a cigánysors, mind az egyéni sors múlttól jelenig ívelő folyamatossága egyre inkább összetöredezik, az összekötőszálak a saját csoport és az egyén, múlt jelen és jövő között elszakadnak, a stabil valóság helyett légüres térben találják magukat. Családjuk, és otthoni környezetük életét gyakran már nem lehet, és nem is akarják élni, sok esetben ki is taszítja őket a régi közösség, új környezetük, pedig nem fogadja be őket. A konfliktus feloldásának lehetősége nehézségekkel teli és hosszú folyamat.

Elméleti háttér

 

E gondolatmenet meta-elméleti síkja a szociális reprezentáció elmélete(Moscovici, 1961;Wagner,2003; Jovchelovitch, 1996;László, 2003, 2005).A reprezentáció fogalma alatt, egy folyamatot, a tudás folyamatát érti, ami által a világunkat képező anyagi dolgoknak és absztrakt fogalmaknak értelmet tulajdonítunk. A valóság ebből a szempontból tehát, csak közvetetten tapasztalható, mivel bármilyen új, konkrét vagy absztrakt, tárgyat csak a már számunkra meglévő jelentéseken keresztül, velük kapcsolatban észlelhetünk és értelmezhetünk. Tudásunk, mely ezeknek a konstruált reprezentációknak vagy jelentéseknek szerveződése, mélyen gyökerezik abban a társadalmi kontextusban, amelyben létrejött, fennmarad és amelyben átalakulhat. A társadalmi valóság rétegzettségében, kapcsolati hálóin és történelmi keretein keresztül jelzi a reprezentáció korlátait és azok lehetséges változásait. Ez a tudás, bármilyen tudás vagy reprezentáció tehát szociális, a társas tér terméke. A tér egy objektív tér, mert dinamikájában, történelmi, politikai és gazdasági elemeket, hatalmi viszonyokat zár magába, amelyek az egyének és csoportok gondolkodásának, viselkedésének, interakciójának, újításának és megőrzésének lehetőségeit keretezik, korlátozzák. E tér ugyanakkor szubjektív is, benne rejlik a tudás változásának lehetősége, mely hatalmi viszonyok szimbolikus harcainak eredménye(Jovchelovitch, S, 1996).

E meta-elmélet szerint identitás és reprezentáció, én és mind az ami nem az én, egymással összefonódva értelmeződik újra és újra. E meta-elmélet szerint a kommunikáció, az interaktív tér (és mi nem az?) bármilyen, akár önmagunkról is alkotott, tudásunk színtere.

Egy másik elmélet Tajfel (1980) szociális identitás elmélete. Az elmélet szerint a csoportokba, társadalmi csoportokba, szociális kategóriákba való tartozás tudata, annak érzelmi színezete és értékbeli jelentése az identitás szerves részét képezi. Az elmélet szerint az emberek törekszenek egy pozitívan megítélt szociális identitásra, ehhez összehasonlítják saját csoportjaikat más csoportokkal.

Breakwell (1993) a szociálisidentitás-elméletet összekapcsolja a szociálisreprezentáció-elmélettel. Elképzelésének elméleti jelentőségét növeli, hogy a szociális identitás kialakítása, tartalommal telítése, a pozitív minőség tartalma a csoporttagok által és a kommunikációban megvalósuló és közössé formált valóságkonstrukcióra, reprezentációkra, tudásokra épül. A modell az identitásképzés folyamatait és a valóság szociális konstrukciójának folyamatait egymásra vonatkoztatva vizsgálja, mivel magát az identitásképzést is szociális konstrukciós folyamatnak tartja.

Hasonlóképen gondolkodik Jovchelovitch (1996) Wagner (2003), és László (2003, 2005) is. A szociális reprezentációknak fontos szerepe van a csoport szimbolikus határainak megvonásában, mivel a közösen szervezett reprezentációs mező határai vonják meg a saját és a másik csoport határait, lehetőségeit, betölthető szerepeit. Jovchelovitch (1996, idézi: László, 2005, 89. o) szerint „a szociális reprezentációk egybeszövődnek az identitáskonstruálás folyamataival. A szociális reprezentációk létrehozása magában foglal egy identitásállítást és egy valóságértelmezést. […] Mind a reprezentációk, mind az identitások az én, és a nem én egymást átfedő teréből emelkednek ki.”

Ha a szociális reprezentációk ilyen mértékben megszabják a lehetséges identitásokat, egyértelmű, hogy a cigány fiatalok esetében kettős identitásról aligha, sokkal inkább fenyegetett identitásról beszélhetünk. Mit is jelent a kettős identitás? A két eltérő forrásból (etnikum és nemzet) származó identitáselemek egyéni, egymást kiegészíteni képes és összhangban álló kombinációját. (Bindorffer, 2001) Olyan szociális reprezentációs rendszerbe születünk, amely előírja a csoportokhoz és szerepekhez társítható erkölcsi, intellektuális, és ideológiai tartalmakat, és megszabja az én és a másik közti határokat több szinten is. Így azokban az esetekben, amikor a többségi társadalom egyértelműen előítéletes, és diszkriminatív az adott etnikummal szemben, az identitáselemek egyensúlya felborulhat, a nemzeti és etnikai identitás mellérendelt viszonya nem tartható fent. Identitásuk két forrása: Magyarság és Cigányság egymásnak ellentmondó, versengő elemeket tartalmaz, a két csoport valóságértelmezése igen távol áll egymástól. A nem cigányok által kialakított szociális reprezentáció a cigányróla két csoport értékei közti összeférhetetlenséget hangsúlyozza, telítve negatív érzelmi viszonyulással, sokszor egyenesen agresszív indulatokkal. A magyarság tudat magában foglalja a többségi társadalom cigányságról alkotott szociális reprezentációját, minek következtében a cigányság válaszút elé került. Egyik lehetőség, hogy nemzeti identitását fölérendelt viszonyba állítja etnikai identitásával, tehát azonosul ezzel a szociális reprezentációval, ezáltal mind személyes, mind szociális identitásába beépülnek a többségi társadalom negatív képzetei. Második lehetőség, hogy ellenáll ennek, amely viszont nemzeti identitásának elutasítását jelenti. A választás lehetősége azonban csak illuzórikus. Születésükkor az őket befogadó többségi társadalom reprezentációs hálójába belépve a kérdés eldőlt. A cigányok személyes és szociális identitásába is elkerülhetetlenül beépülnek a csoportjukra vonatkozó negatív előítéletek, sztereotípiák, így a fenyegetettség ténye egyértelművé válik.

Breakwell (1986) értelmezésében – amely a csoportközi viszonyokban megnyilvánuló identitás-fenyegetéseket helyezi középpontba – identitás-fenyegetésről akkor beszélhetünk, amikor az egyén identitás-folyamatai – az új komponensek asszimilációja és az így létrejövő struktúrához való akkomodáció, továbbá a tartalmaknak jelentést adó értékelés – valamilyen oknál fogva nem felelnek meg az identitást szabályozó alapelveknek, azaz a kontinuitásnak, a személy egyediségének és az önértékelésének. Breakwell a fenyegetéssel való megküzdésben intrapszichikus, interperszonális és csoportközi megküzdési stratégiákat különít el. Az intrapszichikus megküzdési stratégiák középpontjában a kogníció, az érzelmek és értékek állnak, így a belső passzív feldolgozás kísérleteinek tekinthetők. Az interperszonális stratégiák olyan tevékenységekre koncentrálódnak, melyek magukban foglalják a másokkal való érintkezést és a mások befolyásolását, tehát a személy más emberekhez való viszonyát próbálják módosítani, az identitás-fenyegetéseket interperszonális interakciók során megszüntetni vagy minimalizálni. A csoportközi stratégiák a csoport egészének társadalomban elfoglalt helyét, vagy a csoport önértékelését és a róla alkotott reprezentációt próbálják pozitív módon megváltoztatni. Az értelmiségi lét felé haladó cigány egyetemisták által használt intrapszichikus és interperszonális megküzdési stratégiáikat a tapasztalati és reprezentációs mezők (a miértek) után részletezzük.

Reprezentációs mezők a közösségben – oktatás, települések, lehetőségek.

A cigány gyermekeket körülvevő reprezentációs tér sok tekintetben eltér a többségi társadalom reprezentációitól, így az oktatási rendszerbe való beilleszkedésük korántsem tekinthető zavarmentesnek. Kiemelt problémaként kezelendő ez a terület azoknál a fiataloknál, akik a felsőoktatási rendszerbe is bekerülnek. Önmagában a gimnáziumba kerülés is sokszor a véletlenen múlik, egyrészt mivel az oktatási rendszerről kialakított reprezentációjuk szűk, tudásuk hiányos, másrészt az érettségi megszerzése nem tartozik a hatékonynak gondolt stratégiák közé (magas kiadások, valószínűtlen megtérülés), harmadrészt hiányoznak azok a tapasztalati minták a közösségben, amelyek igazolhatnák a stratégia hasznosságát, biztonságos képet adnának az oktatási rendszerről.

„Nem igazán tudom, hogy végül is miért jöttem el, mert otthon mindenkinek nyolc általánosa van, és kb. fogalmunk nem volt arról, hogy mit jelent gimnáziumba járni, meg érettségizni.” (20 éves fiú, egyéb bölcsész szak)

A zárt, szegregáltközösségekben élő reprezentációs mező az oktatásról, jövőképről, lehetőségekről önmagában korlátozza a fiatalok választási útvonalait.

 

„fogalmam sem volt, hogy mi az, mert nem volt minta. Sőt a faluból én vagyok az egyedüli, az első olyan, aki egyetemig eljutott. Sőt a gimnáziumban is én voltam az első. Szóval semmilyen minta nem volt, nemhogy a családon belül, de még a faluban, vagy a környéken sem.” (24 éves lány szoc. szak)

Sok esetben az iskola lakóhelytől való távolsága is a továbbtanulás akadálya lehet. A távolság nagyságát meghatározza a család anyagi helyzete (mi minősül magas, esetenként megfizethetetlen utazási költségnek), így akár a következő falu is elérhetetlennek tűnhet. A máshol tanulás lehetősége attól is függ, a családban, a közösségben milyen tapasztalatokat éltek átés milyen reprezentációkat alakítottak ki az adott helyről. Ha az összes gyerek a faluból egy adott településre jár iskolába, egy másik település választása is jelentéssel ruházódik fel, esetenként a közösségből való kilépéssel.

 „Egyébként az hogy érettségi, meg középiskola, és hogy tényleg gimnázium, ráadásul Pécsen, mert Sz. az D. mellett van, ha valaki bemegy D-re, már az is egy nagy dolog, de Pécsre, hát az 60-70 km. Pécsen van a nagy kórház, oda akkor megy az ember, ha nagyon beteg, de egyébként nem” (23 éves fiú, nyelv szak)

Az elsődleges szocializációs közeg gyakran más normákat, viselkedési forgatókönyveket, társas mintákat kínál, mint amelyeket az iskolarendszer, a gimnázium, majd az egyetem vagy egy nagyobb városban való lét megkövetel. Ez az elsődleges közeg egyszerre jelölheti a családot és a tágabb, gyakran falusi környezetet. Ezek mögött az eltérések mögött nemcsak kulturális, hanem társadalmi, gazdasági tényezők is állhatnak. Bizonyos falvak lemaradása olyan mértékű, hogy nem csak a cigány fiatalok esetében vezet eltérő szocializációhoz, hanem a nem cigány gyerekek is hasonló problémákkal küzdhetnek. A cigány gyerekeknek azonban még inkább konfliktusos a helyzete az őket sújtó diszkrimináció miatt.

 

„Ez a furcsa, hogy én arra szocializálódtam, hogy elmész a gyárba, meg kapálni meg kaszálni, meg ezeket csináltam egész életemben gyerekkorom óta, amikor otthon voltam, és a legalja munkákat, és furcsa most ez. Nehéz elfogadni azt, hogy én ilyet /szellemi munka/ dolgozom, és ezt az életet fogom élni.” (22 éves lány, szoc. szak)

Elszakadás a családi és tágabb környezettől

Az otthontól való távolsággal, az új tapasztalatokkal, a gimnáziumi és az egyetemi élettel óhatatlanul megváltozik a fiatalok gondolkodásmódja, más viselkedési formák és közösségi normák szabályozzák életét. A szakadék a régi és az új világ között gyakran áthidalhatatlanná is válik. A család a fiatal iskoláztatásával gyakran vállalja azt a kockázatot, hogy a közösség kitaszítja, mivel egyrészt fenyegető lehet identitásukra nézve a másság megjelenése, másrészt a lányok esetében elveszíti erkölcsi feddhetetlenségét nem csak ő, de az egész család is.

 

„Mondjuk odahaza mi nem a cigányokkal élünk együtt, hanem bent a faluban. És akkor a cigányok részéről azt kapjuk, hogy na ezek már gádzsók, meg ilyenek, meg mutogatnak is, és ez nem annyira jó dolog.” (24 éves fiú, nyelv szak)

„És hát jöttek olyan visszajelzések, hogy én itt kurva vagyok, és hogy én itt milyen jól élek, mert ezzel keresem a kenyeremet. Ugye másképp öltözködtem, mint ők. A mai napig ezt csinálják. Az egyik ki is kiabálta az utcán, hogy pécsi kurva, meg németországi kurva, mert ugye voltam Németországban.” (24 éves lány, szoc. szak)

A zárt közösségek gyakran már nem fogadják be ezeket a fiatalokat, a közösséggel való kapcsolat teljesen megszűnik, a család nyújtja az egyetlen összekötőszálat gyerekkor és felnőttkor, múlt és jelen között.

 

„Hát az otthoni barátok eltűntek. Próbáltam velük jóban lenni, de nem nagyon tudok. Nagyon mások lettek. Olyan gyerekesek vagy nem is tudom. Próbáltam velük többször is beszélgetni, de nem nagyon tudok. Nagyon megváltoztak.” (21 éves fiú, szoc. szak)

 

 „Egyáltalán nincsenek /otthoni kapcsolatok/. Ha hazamegyek, akkor csak anyuék miatt. Semmi más nem köt oda.” (23 éves lány, szoc. szak)

A közösségről való leszakadás több esetben is a közösség felé irányuló negatív attitűd kialakulásával jár, amelyet bár próbálnak kognitív szinten csökkenteni, nem tudják felülírni azt. Ezzel a saját szociális identitásuk alapja kérdőjeleződik meg. A szűk családdal való viszony is elkerülhetetlenül megváltozik, az érzelmi kapcsolat ambivalenssé válik, az intellektuális eltávolodás, továbbá a fiatal normarendszerében történő változások hatására a családban uralkodó érték és normarendszer megkérdőjeleződik, és esetenként felülíródik. Ez az identitásalakulás természetes velejárója, azonban ha ez a változás olyan nagymértékű, hogy a család teljes értékrendszerének elutasításával jár, szakadékot képezhet az identitás folytonosságában.

 

„Anyuék heten vannak tesók, és ugye nagyon sok unokatestvér is van, de nem tudták, hogy én valójában mit csinálok. Nem tudhatták, mert nem tudták, hogy mi az, hogy gimnázium… Nem fogadnak el engem, nem tudják, hogy mit csinálok. Haragszom ezért, ugyanakkor meg tudom érteni, mert nem tudhatják, nem volt még rá példa.” (24 éves lány, szoc. szak)

Diszkrimináció

Az identitás egy konstrukció, amely a társas térben, folyamatos visszajelzések során a másokhoz való és mások által is elismert hasonlóságokban és a másoktól való megkülönböztetésekben telítődik jelentéssel. A negatív diszkrimináció szubjektív megtapasztalása a másság és az alacsonyabb rendűség érzését idézi elő a fiatalokban, ezáltal nem csak csoport identitásuk, de személyes identitásuk is torzul, önértékelésükbe beépülnek ezek a negatív visszajelzések.

„…mert ugye próbálják a gyerekekbe belenevelni kicsi korukba, főleg amikor bántják őket emiatt, hogy ne sírjál ezért, mert legyél arra büszke, hogy te cigány vagy. Igen ám, csak hogyan legyen az ember büszke arra, hogy cigány, amikor folyton azt hallja, hogy milyen szarok a cigányok. Hogyan legyek én erre büszke, amikor a cigány szó hallatán minden ember valamit gondol.” ( 24 éves lány, egyéb bölcsész szak)

„Hát én mindig is jó képességű srácnak tartottam magam, megcsináltam jól, sokat készültem, hát ott aztán elhitették velem, hogy hülye vagyok.”  (24 éves fiú, gazdasági szak)

Az egyetemi évek során ezek a tapasztalatok nem csökkennek. Sőt, a cigány egyetemisták alacsony száma miatt az egyetemi élet nem cigány tagjai visszajelzéseikben tükrözik „megütközésüket”, kuriózumnak számít egy cigány tanuló megjelenése egy évfolyamban.

„Én két éve járok az egyetemre, de még a mai napig is meg vannak lepődve, amikor én oda beteszem a lábam. És látom az arcukon, hogy jézusom egy cigány az egyetemen! Te atya úr isten.” (23 éves lány, egyéb bölcsész szak)

Azonban természetesen nem ez jelenti a beilleszkedés legnagyobb nehézségét, hanem a kulturális és külső mássággal szembeni intolerancia, meg nem értés, távolságtartás. Azt élik meg, hogy az egyetemi lét mégsem mentes az előítéletektől. Úgy gondolják, hogy az értelmiségi létbe való belépéssel megszabadulnak a korábbi tapasztalatoktól, mert ők már mások lettek, megtették azt, amit a társadalom elvár tőlük. Újabb arcul csapás azt megélni, hogy mégsem így van.

„Ugyanez az egyetemen is megvolt, hogy ott meg ugye a kollégiumi barátok sem voltak ott, és egyébként a mai napig nagyon nehezen értetem meg magamat velük. Előítéletesek. Nem tudják elfogadni a másságot. Alapjáraton azt nem tudják elfogadni, hogy valaki más, másképp kommunikál, másképp érez, más a véleménye.” (24 éves lány, szoc. szak)

„Csalódott vagyok egyébként, mert azt gondolom, hogy aki már eljut egy ilyen értelmiségi szintre, az nem foglalkozik ezzel, ő el kellene jusson addig, hogy cigány vagy román vagy olasz, néger vagy nem tudom kicsoda, tök mindegy, ember és kész. Ugyanazt tudja, ugyanazt tanulja. De persze nem így van.” (24 éves lány, egyéb bölcsész szak)

A tanári diszkrimináció említése bár az interjúk alacsony hányadában, de megjelenik. Legtöbbször érdemjegyüket tekintették alacsonynak teljesítményükhöz képest, melyet a negatív diszkriminációnak tulajdonítottak, azonban néhány esetben úgy érezték, hogy nyílt előítéleteket is átéltek.

 

„Egy tanárunk, több embertől megkérdezte, hogy miért ilyen barna a bőre, hogy szoliba jár? Meg ezek a burkolt cinikus megjegyzések. Tehát a nulla tolerancia” (24 éves lány, szoc. szak)

A tanárok és a velük foglalkozó szakemberek felelőssége, hogy minél részletesebb és pontosabb (és semennyire se félreérthető) szakmai visszajelzéseket adjanak, hogy ezek a diákok tudják minek tulajdonítani eredményeiket, ezáltal fejlődjön az önismeretük. Ennek részeredménye lehet, hogy a hallgató jobban fogja kezelni a diszkriminációs tapasztalatokat is, mert azon túl, hogy önértékelése pontosabb lesz, képes lesz szétválasztani a diszkriminációs visszajelzéseket más típusú (szakmai, kapcsolati,  társas) visszajelzésektől.

A belső megküzdés egyik lehetséges módja, a magas szintű önismeret kifejlesztése, és azon elemek fókuszba helyezése, amelyek az egyén számára magas értékkel rendelkeznek. Ennek következtében az egyén képessé válik a fenyegető tartalmú vélemények legitimitásának megkérdőjelezésére.

„Ami a legfontosabb, hogy tudom magamról, hogy értékes vagyok, nagyjából tudom az értékeimet, hogy mibe vagyok jó, mibe vagyok nagyon rossz, és azokat próbálom mellőzni. Tehát nagyjából fel tudom térképezni magamat, hogy ki vagyok, mit akarok, mit fogok majd egyszer csinálni. Tehát most már nem nagyon tudnak eltéríteni engem ezek. Azért mert megnéz engem valaki, mert jaj de barna vagyok, és hogy mit keresek ott az egyetemen, azt gondolom, hogy ez az ő bizonyítványa.” (23 éves lány, egyéb bölcsész szak)

 

 

 

A bizalom hiánya

Ezeknek a tapasztalatoknak az egyik alapvető eredménye a bizalom hiánya. Ezek a fiatalok nem bíznak másokban, nem bíznak a nem-cigányokban, társaikban, tanáraikban, a velük foglalkozó szakemberekben. Ez egy védekezési mechanizmus. A bizalom hiánya már ismert szerepeket és már bevált viselkedési stratégiákat aktivál. Szerepeket játszanak, a jó vagy rossz diák szerepét, a távolságtartót, a flegmát, a visszakozót, amelyek eszközök, ugyanakkor önbeteljesítő jóslatként működhetnek. A szerepek csak idővel és a folyamatosan kimutatott bizalommal kopnak meg. Ebben a folyamatban viszont a lassan-lassan megmutatkozó bizalom nagyon könnyen összetörik. Sokkal könnyebben, mint a nem roma emberek, hallgatók, diákok körében.

 

 

 

Alacsony önértékelés

 

A többségi társadalom szociális reprezentációjának beépülése identitásukba, a mindennapi diszkrimináció tapasztalata rombolja önértékelésüket, és legtöbbször csökkentértékűség érzéshez vezet, ezáltal gátolja a társas beilleszkedést.

 

„Itt /fejben/, meg itt /lélekben/ összetörtem. Azt mondtam, hogy én egy gyenge srác vagyok, hogy nem tudom felvenni a magyarokkal a versenyt. Egyszerűen nem vagyok versenyképes, én hülye vagyok. Nem vagyok olyan jó képességű, mint a többiek, egyszerűen én még annál is lejjebb vagyok.” (24 éves fiú, gazdasági szak)

A többségi társadalom cigányokról kialakított szociális reprezentációjának legrombolóbb hatása abban áll, hogy elkerülhetetlen a cigány fiatalok számára az ezzel való azonosulás.Kérdéses, hogy létezik-e egyáltalán olyan belső megküzdés, amellyel egészséges módon túl lehet lépni egy a mindennapokat átszövő identitásfenyegetésen, vagy olyan módon kezelni egyáltalán, hogy egy pozitívabb személyes és szociális identitás alakuljon ki.

 

 „Sok gátlásom van emiatt. Sok gátlást szül, belső konfliktust. Múltkor utaztam a buszon, és egy pasi elkezdett bámulni, de tudod úgy bámult, hogy éreztette a cigányságodat. És erre teljesen beparáztam, hogy talán izzadságszagom van, de hogy basszus, hát nem lehetek büdös, most zuhanyoztam. De így elkezdtem magam szagolgatni, hogy biztos nem.” (24 éves lány, szoc. szak)

 

„Ezt az ember nem tudja megszokni. Sokan mondják, hogy á megszoktam már, de amikor hozza a helyzet, és ott van benn a szituációban, és érzi, meg látja, hogy hogyan néznek rá, arra azért nem lehet azt mondani, hogy jaj de jó érzés.” (23 éves lány, egyéb bölcsész szak)

 

 

 

Belső megküzdési lehetőségek

 

A megfelelő, a fenyegetéseknek ellenállni képes stabil identitás kialakítása hosszú folyamat.

 

„Ez azért nagyon sok munka, hogy tudjak rajta nevetni. Hogy önmagában is tudja azt, hogy ez így van, és így is érezze. Mert az hogy valaki beszól nekem, és én erőltetett műmosolyt vágok, az csak egy dolog, mert utána magamba zuhanok. És én ezt nem engedem meg senkinek, hogy taccsra vágjon.” (23 éves lány, egyéb bölcsész szak)

Előfordulhat, hogy az egyén sokkal nagyobb fenyegetésnek éli meg a beilleszkedést. Ilyenkor választhatja azt, hogy elkülönül, izolálódik a többségi társadalomtól, etnikai hovatartozása válik számára prioritássá a nemzeti identitás teljes visszautasításával összefonódva.

 

„Szóval egy darabig megpróbálhatod, hogy nem teszed meg ezeket, de ez olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot. Saját magad ellen teszel ilyenkor. Nem lehet úgy élni, hogy mindkettőnek megfelelj, és meg kell hoznod egy döntést. Én megteszem ezeket a dolgokat, akárhogy is néznek rám utána.” (23 éves lány egyéb bölcsész szak)

A belső megküzdést elősegítheti az etnikaikategorizáció fölött álló önmeghatározásén ember vagyok, mint mindenki más –, továbbá egy olyan értékelő dimenzió alkalmazása is, melynek alapján az egyén egy olyan kategorizációs rendszert alkalmaz, ami segíti egy szelektív szűrő kialakítását.

 „Mostanában szerintem azzal próbálom magam meggyőzni, ami magára az emberségre is kihat, tehát nem csak arra, hogy cigány vagyok, hanem az, hogy ember, hogy aki nem annyira fontos az én életemben emberileg, akkor abba kár az energia, mert nekem is kevés van már. Ezt próbálom magammal elhitetni.” (24 éves lány, szoc. szak)

 

A következő idézetben a fenyegetettség kétoldalú, mégis azonos megfogalmazásban jelenik meg, így lehetővé válik a betöltött pozíció a másság jelentésének újraértelmezése. Bár ez nem jelent kiutat a helyzetből, a jelentés re-interpretálásán keresztül, enyhíti a fenyegetést.

 

„Hát nehéz. A családban nem fogadnak el. A családom azt mondja, hogy én más vagyok, meg a külső előítéletes társaság is azt mondja, hogy én más vagyok. Hát nyilván más vagyok. Azt a fajtát nem szeretem, hogy megkülönböztetnek, de ezt a másik lenyomása érdekében teszik, és mondják azt, hogy én más vagyok. Én azért használom azt, hogy más vagyok, mert én más lehetőségekkel rendelkezem. Más lehetőségeket kaptam, amivel tudtam élni. De persze közben se ide, se oda nem tartozom.” (23 éves fiú, szoc. szak)

A belső megküzdés egy sikeres útját adhatja, ha szintén a jelentés újraértelmezésén keresztül csökkentik a fenyegetettséget, azonban nem pozíciójukat, hanem a fenyegető helyzetet értelmezik át, ezáltal képesek lehetnek helyzeti tényezőknek tulajdonítani azt, így sem szociális, sem személyes identitásuk nem sérül.

 

„Vigyázni kell arra, hogy mire mondjuk azt, hogy ez azért volt, mert én cigány vagyok. Mert akkor önmagunknak okozunk fájdalmat, hogyha minden helyzetben, amiben rosszul érezzük magunkat, azt mondjuk, hogy azért történt, mert cigány vagyok. Igyekszem ezt a kettőt elhatárolni.” (24 éves lány, szoc szak)

 

 

 

Interperszonális megküzdési lehetőségek

 

A társas térben alkalmazható egyik lehetséges megküzdési stratégia a saját csoport letagadása, az észrevétlenné válás, asszimiláció.

„Roma vagyok, ezt nem tagadom le, de miért kellene nekem ezt felírni a homlokomra? Szerintem a cigányság egyre inkább asszimilálódik a magyarságba, nem kell ezt ilyen művi dolgokkal hangsúlyozni. Szerintem, aki egyetemre megy, sokkal közelebb áll az értelmiséghez, mint a romasághoz.” (20 éves lány, egyéb bölcsész szak)

Egy másik stratégia, amikor nem elég az a kilépési lehetőség, amit az értelmiségivé válás ad, ezért az egész helyzetből akar kilépni, egy olyan országba, (multikulturális) közegbe akar menni, ahol a cigányságával járó negatív tapasztalatok megszűnnek.

 

„Hiába adom be a pályázatokat, mert az első rostán kiesek, mert xy-nak hívnak. El sem jutok egy interjúig. Nekem itt nincs lehetőségem. Muszáj elmennem …Igazából nem csalódtam az emberekben. Már nincs min csalódni. Mindig a rosszabbra kell számítani, és akkor csak pozitív csalódás fog érni.  Én utálom Magyarországot. És ez a politika, hogy jaj minek mennek ki a cigányok. Én erre azt szoktam mondani, hogy élj az ő helyébe, és akkor majd megbeszéljük a dolgot.” (24 éves fiú, gazdasági szak)

„Ha már van választási lehetőségem, akkor inkább kimegyek külföldre, és ott kezdek új életet, ahol nem cigány vagy, hanem egy érdekes arcú lány, akit ezért bámulnak meg, és nem azért, mert cigány.” (23 éves lány egyéb bölcsész szak)

 

„nem lesz neki egyszerű elhelyezkedni, mert ő csokibb, tehát őrajta jobban látszik, rajta vannak ezek a rasszjegyek, azt mondom neki, hogy amint lesz egy szakmád,… tanulj meg egy nyelvet valahogyan, egy kis szaknyelvet, és utána add el magad külföldön” (23 éves fiú, nyelvszak)

Bizonyos élethelyzetekben az előző stratégiák egyike sem alkalmazható, így az egyén kizárólag intrapszichés erőforrásokra támaszkodhat. Ilyen helyzetre példa, amikor a származás láthatósága mellett, a fiatalok végzettségük szerint el tudnak/tudnának helyezkedni, azonban mindkét közösség kirekesztő. Az ebben a helyzetben megjelenő elhúzódó identitásválság, egyfajta tudatos problémafókuszált intrapszichés megküzdés, ez azonban a mai társadalmi viszonyok között egyelőre nem vezet eredményre.Az elhúzódó identitásválság esetében a bizonytalanság nem oldható fel, mivel annak legfőbb oka, hogy mindkét közösség kirekeszti az egyént.

 

„Ahhoz, hogy a többségi társadalom is el tudjon fogadni, ahhoz nem annak kell lenni, ami. Szerintem. Merthogy ez ilyen kettős. Mert hogyha például másokkal úgy tudom elfogadtatni, hogy tanulok olyan dolgokat, amit az én cigányságom nem csinál. De hogyha eltanulom azokat a dolgokat, akkor már most cigány vagyok, vagy már nem? És hogyha vissza akarok hozzájuk menni, akkor már nem vagyok az, hiszen már más tudással, vagy egyáltalán más vagyok. És ez nem annyira jó dolog.” (24 éves fiú, nyelvszak)

Ebben az átmeneti állapotban való lét azonban nem csak a két közösség elutasítása miatt alakul ki, hanem az egyénben egymás mellett egyidejűleg jelen lévő ambivalens vágyaknak, és a két közösség összeegyeztethetetlen érték és normarendszerének köszönhetően. Ezáltal az identitásstruktúrában az integrálhatatlan elemek között hasadás képződhet.

 

„ezt beszéltük cigány ismerőseimmel, hogy most akkor hova, meg most akkor hová? Oda otthon, ahol szakadt vagy, meg rongyos, vagy pedig ide, ahol így mást kell csinálnod, másképp kell kommunikálnod az emberekkel, meg más a feladatod. És azt beszéltük, hogy rohadt jó érzés hazamenni, és levetni a ruhát, és felhúzni a melegítőt, meg a pólót, és végigmenni az utcán. Meg hogy ők leveszik az ékszereiket. Én is hazamegyek, és leteszem, mert nincs otthon szükség rá. Más az egész. De nekem már nem kell. Én mást szeretnék magamnak, és a családomnak, mint amit én kaptam.” (23 éves lány, szoc. szak)

A többségi társadalom melletti elköteleződés azonban nem szünteti meg az ambivalens viszonyulást a két közösséghez. Az érték és normaváltás jelentése egyben az elutasítást is magában foglalhatja, ezáltal olyan belső konfliktust idézhet elő, amely egész életükön végigkíséri őket.

 

“Szerintem ez egy rohadt hosszú munka. Merthogy nekem nagyon sok félelmem van. Meg kell tanulni elfogadni, hogy ez normális, az hogy más életet éljek, hogy diplomám legyen. Saját magam számára kell elfogadnom, hogy ez jó dolog. De ez a konfliktus nem fog eltűnni (…) találkozom hasonlókkal, szegény cigány emberekkel, cigánygyerekekkel, és látni fogom majd önmagamat, és nem fog elmúlni, és lelkiismeret furdalásom lesz velük szemben. (…) Nem fog elmúlni, csak meg kell tanulnom kezelni, mert ha nem tanulom meg, akkor összeomlik minden. Ez az élet gyenge lábakon áll, ahol én most vagyok. És azt érzem, hogy bármikor bármi összejöhet, és le tudok zuhanni.”

 

Ez az átmeneti állapot egy belső bizonytalanságot jelez, a sehova nem tartozás érzését. Ennek az állapotnak a megélése kritikus, mivel az egyén nem találja a helyét a társadalomban, de a rálátásra való képesség és az ekkor uralkodó tudatos, problémafókuszált pszichés állapot miatt van lehetősége a lehető legjobb stratégia megtalálásának.

Zárszó

A fent vázolt társadalmi kontextusokban található reprezentációs mezők, ezek társas térbe való beágyazottsága és az ezekkel való megküzdési lehetőségek az identitás konstruálása során az egyetemista cigány hallgatók, köztük nem mindenkire általánosítható (többek között a két közeg közti szubjektíven értelmezett szakadék, a bőrszín, stigma láthatósága, a negatív tapasztalatok megélése és a kapcsolati háló függvényében), pszichológiai hátterét mutatják be. Ezek a folyamatok arra mutatnak rá, hogy ahol lehetséges, a tanári, tutori, mentori szerepeknek nagy súlya lehet szakmai és egyéni működésükben, nemcsak az egyetemi diploma megszerzése, hanem további boldogulásuk szempontjából is.

Ebben a munkában segíteni kell nekik egy erős és reális énkép kialakításában, amellyel stabil lábakon állnak, és nem inognak meg a mindennapi diszkriminációs tapasztalatok hatására. Ehhez járulhat hozzá a folyamatos, építő jellegű és minél pontosabb visszajelzéseket. Visszajelzést adni nem könnyű. Figyelmet kell fordítanunk a részletes pozitív visszajelzésekre, nemcsak szakmai, hanem emberi, viselkedésbeli visszajelzésekre is. Egyrészt a szakmai teljesítményének javítására ösztönző visszajelzéseket, a kudarcok, problémák értelmezésével, másrészt az egyén pozitív megerősítésére, céljainak, lehetőségeinek, befektetett energiájának tudatosításával és méltatásával, korábbi önmagához viszonyított fejlődésének folyamatos elismerésével, elismertetésével. Mindezt párbeszédben, a hallgató folyamatos bevonásával és az általa adott megnyilatkozások, reflexiók elfogadásával. Ez a típusú kapcsolat a kölcsönös bizalom kiépítését is segíti, ami folyamatosan visszahat önértékelésére, illetve segíti a diszkriminációs és másfajta visszajelzések közötti árnyaltabb különbségtételt.

Egy másik kiemelendő eleme a tanári, tutori és mentori munkának a kapcsolati tőke kiépítésének segítése. Ezeknek a hallgatóknak az egyetem befejezése után, gyakran nincs más a kezükben, mint amit a tanulmányok során kapnak a mögöttük állóktól. Abból tudnak építkezni, abból tudnak elindulni. Idetartozik a szakmai közegben való ismeretségek, lehetséges publikációk, konferencia látogatások, a szakmai elfogadottság. Azért is, mert a legnehezebb tapasztalatok egyetem után jönnek, és ha nem épül ki köréjük egy kapcsolati háló nehezen fognak boldogulni,nehezen fogják megtalálni a befogadó közösségeket, amikben végre lehetőségük nyílik majd használni az elsajátítottakat, és elsősorban emberként, és nem felcímkézve funkcionálni.

IRODALOM

BINDORFFER Györgyi (2001): Kettős identitás. Etnikai és nemzeti azonosságtudat Dunabogdányban. Új Mandátum kiadó, Budapest.

BREAKWELL Glynis Marie (1986): Copingwiththreatenedidentities.Methuen,London.

BREAKWELL Glynis Marie (1993): Socialrepresentations and socialidentity. In: Papersonsocialrepresentation.Vol. 2, No. 3, 198-217.

JOVCHELOVITCH Sandra (1996): Indefence of representations. In: Wagner Wolfgang (szerk): Socialrepresentationsrevisted.Blackwell, Oxford. 121-131.

LÁSZLÓ János. (2005): A történetek tudománya. Új Mandátum kiadó, Budapest

MOSCOVICI Serge (1961): La psychanalyse, son image et sonpublic. P.U.F., Paris

TAJFEL Henri. (1980): Csoportközi viselkedés, társadalmi összehasonlítás és társadalmi változás. In: CSEPELI, György (szerk.): Előítéletek és csoportközi viszonyok. KJK, Budapest. 25-40.

WAGNER Wolfgang – LÁSZLÓ János (2003): History, identity and socialrepresentationsastheoreticalperspectivesin a societalpsychology. In: László János – Wagner Wolfgang (szerk.): Theories and controversiesinsocietalpsychology. Új Mandátum, Budapest. 7-12.

 

http://dx.doi.org/10.15170/ROM.2014.01.01.09