A fenti cím több okból is problematikus. A Szociológiai Intézet ma nem önálló intézmény, hanem az MTA Társadalomkutató Központ része. Ötven éves fennállása óta több átszervezésen, szétváláson, újraegyesítésen ment keresztül, és kutatói gárdája is nemcsak az idő múlása miatt, hanem részben intézményi, részben egyéni okok miatt folyamatosan változik. Így nehezen megállapítható, hogy a jelenleg is a kutatói törzsgárdát képező munkatársakon kívül kinek a kutatói munkássága köthető ehhez az intézethez, illetve a ma itt dolgozók roma témájú munkái vajon intézeti feladatként, vagy éppen más, külső megrendelésre készültek-e. Ugyancsak nehéz különválasztani a romákat is érintő témájú kutatások körében az akadémiai kutatóintézetekben elvárt alapkutatásokat azoktól a munkáktól, amelyek egy-egy aktuális felkérésre születtek, mégis szorosan összekapcsolódnak bizonyos kutatói életművekkel. További nehézség, hogy a hazai szociológia egyik meghatározó műhelyében készült, cigányokat is érintő kutatások java része nem is sorolható egyértelműen a roma kutatások címszó alá. Habár Kemény István úttörő munkássága – köztük az első, az 1973-as nagy jelentőségű reprezentatív cigány kutatás – az Intézet több munkatársának adott szellemi útmutatást és vált meghatározóvá további kutatói pályáján, az övéhez hasonló jellegű, átfogó, kizárólag a romák helyzetére fókuszáló kutatás nem készült több a Szociológiai Intézetben. Az alább ismertetett kutatások inkább szólnak a magyar társadalom szerkezetéről, intézményrendszeréről, a társadalmi osztályok és csoportok eltérő életviszonyairól, munkaerő-piaci helyzetéről, vagy éppen a különböző hatóságok és klienseik kapcsolatáról, ezen belül a kisebbségi csoportok – elsősorban a romák – szisztematikus hátrányairól, társadalmi kirekesztéséről, az őket érintő intézményes és személyes diszkriminációról, mintsem kizárólag a romákról. Az Intézetben folytatott vizsgálatok középpontjában tehát azok a változó társadalmi feltételek és ezek függvényében azok a társadalmi viszonyok állnak, amelyek között a magyarországi romák élnek.

Ebben az írásban részben időrendi, részben tematikus bontásban mutatom be az Intézet egyes részlegeihez köthető kutatói tevékenységeket és a kutatások eredményeire épülő tanulmányokat, publikus eredményeket.

Szegénység, társadalmi kirekesztettség, szociálpolitika

A Szociológiai Intézet szociálpolitikai műhelyében, esetenként Szalai Júlia kezdeményezésére és irányítása alatt több olyan kutatás született az elmúlt évtizedekben, amely a szegénység, a társadalmi kirekesztődés etnikai vonatkozásával foglalkozott. A 2000 előtti évek ilyen irányú kutatásai alapján készült tanulmányok többsége a Horváth Ágota – Landau Edit – Szalai Júlia által szerkesztett Cigánynak születni – tanulmányok, dokumentumok c. kötetben jelent meg. A 2000 utáni kutatásokat az alábbiakban mutatom be.

Szalai Júlia OTKA támogatással 2002-2004 között folytatott kutatása, A szociális újraelosztás szerepe a többségi-kisebbségi viszonyok alakulásában az ezredforduló Magyarországán – szegény roma és nem-roma háztartások megélhetési viszonyai abból a megállapításból indult ki, hogy a rendszerváltást követően radikális átalakulás következett be a szociális újraelosztás rendszerében. Az átalakulás legfontosabb eleme a társadalombiztosítás piaci elvű átformálása volt mindazok számára, akik tulajdonosként, munkavállalóként vagy vállalkozóként a gyorsan kibontakozó piaci integráció szárnya alatt voltak, és ezzel egyidejű szigorú leválasztása azoknak, akik e piaci integráción kívülre szorultak. E meglehetősen széles társadalmi csoport szociális ellátásainak fő csatornája a „rászorultság” vizsgálatán alapuló segélyezési rendszer lett, és míg a társadalombiztosítás ellátásait egyetemleges szabályozású központi programok biztosították, a segélyezés a helyi önkormányzatok feladatkörévé vált. A radikális szétválasztás a szociális újraelosztás erőteljes etnikai átitatódása mellett zajlott.

A kutatás makro-statisztikai adatok másodelemzésével azokat a kérdéseket járta körül, hogy az új, háromosztatú elosztási rendszer (társadalombiztosítás, állami juttatások, segélyek) mekkora és milyen szerepet játszik a különböző társadalmi csoportok rendszeres megélhetésében. Mondható-e, hogy a piacba integrált, jobb helyzetű csoportok életében egyrészt periférikus jellegű, másrészt legfeljebb a társadalombiztosítási és központi állami járandóságok játszanak benne szerepet, vagy vannak átjárások a segélyezés rendszerébe is, miáltal szűkül és stigmatizálódik a szegények segélyezési rendszere? A további kérdések részben e láthatatlan elszívásra, másrészt a szegényeknek folyósítandó segélyek elosztásának elveire és kialakult rutinjainak feltárására vonatkoztak. Ezért kitüntetett fontosságú volt a döntéshozatal mechanizmusainak, és mögöttük azoknak a helyi érdekviszonyoknak a feltárása, amelyek e funkciók és érdekeltségek jegyében a helyi segélyezést hozzárendelték a helyi munkaerőpiac szükségleteihez, és árnyaltan rétegzett helyi „munkaerő-tartalékot” hoztak létre.

A kutatás az összetett kérdéssornak megfelelően különböző módszerekre támaszkodott. A KSH jövedelemstatisztikai és háztartásgazdálkodási felvételeinek adatai, valamint a TÁRKI Monitor-vizsgálatainak adatbázisa adta az elsőleges alapot a különböző társadalmi csoportoknak a különböző szociális újraelosztási formákból való részesedése elemzéséhez, amit a társadalombiztosítás és a központi költségvetés éves adatainak feldolgozása egészített ki. Az önkormányzati segélyezési viszonyok vizsgálata egy 15 települést átfogó minta kiválasztása révén történt. A szelekció két fontos pontja a cigány lakosság aránya, valamint az önkormányzatok „gazdagsága”, illetve „szegénysége” volt. A segélyezésről folyó döntéshozatal vizsgálatához egyrészt három – markánsan különböző – település segélyezési és segély-elutasítási dokumentációja került feldolgozásra, másrészt interjúk készültek ugyanezen önkormányzatok szociális irodáinak dolgozóval, valamint a településeken a segélyezést végző családsegítők munkatársaival. A szegények megélhetési viszonyait egy 600 háztartásos mintán lefolytatott kérdőíves felvétel tárta fel. A középpontban álló „etnicizálódási” kérdés megközelítése érdekében a védőnők tanácsaira támaszkodva, hólabda-módszer alkalmazásával épült fel a kisgyerekes családok mintája, 300 nem-roma és 300 roma család részvételével.

A makro-szintű elemzés felszínre hozta azt az igen intenzív és kiterjedt „elszívást”, ami az egyre fokozódó igényekkel szemben drasztikusan csökkentette a szegények számára folyósítható segélyek összegét, és kiszorította a segélyezés rendszeréből a legvédtelenebb csoportokat, mindenekelőtt a cigányokat. A hatalmas elszívás hátterében a rendszerváltással előállt tömeges státusz-bizonytalanság állt, amely éppen a helyben a kapcsolati tőke mozgósításával megszerezhető „láthatatlan” segélyek révén keresett magának ellensúlyokat. A középosztály megrendült helyzetű csoportjai közvetlenül a szegényekkel – mindenekelőtt a cigányokkal – kerültek szembe, és a segélyezését folyó hatalmi küzdelem csak kiegészítette az elmélyülő lakóhelyi, iskolai és munkapiaci szegregáció folyamatait.

A kutatás fényt derített azokra a közvetlen függelmi viszonyokra, amelyekben az önkormányzatok dolgozói és a polgármesterek, illetve más helyi elöljárók és vállalkozók az elemi megélhetés biztosításával, illetve megvonásának fenyegetésével vonták be vagy lökték ki magukból a rászorulókat, és a segély megkapását/megvonását már nem is egyszerűen az „érdemességhez”, hanem az örök készenlét zokszó nélküli elfogadásához kötötték. Ennek a körforgó rendszernek fontos összetevője, hogy nincs belőle menekvés. A segélyezés „felfelé” hermetikus elzárása, a piaci viszonyokba való átjárás ellehetetlenülése önjáró feltételként biztosítja, hogy a segélyezett mintegy bezáródjék segélyezetti helyzetébe, és a „készenléti” alkuk révén a „jóléti fogda” örök foglya maradjon. A megélhetési viszonyok oldaláról mindezt garantálja, hogy a legszegényebbek rendszeres jövedelmei közül lassan eltűnnek a hivatalos források, és az informalitásba való beszorulás különösen a cigány szegényeket sújtja. Az informális munkavégzések „jogtalansága” fegyver a hatóságok és a segélyezési hivatalok kezében: miközben a nem-cigány szegények rövidebb-hosszabb időkre bekapcsolódhatnak a formális gazdaság szélén kínálkozó munkákba, az informális munkákba zárt cigányok „észrevétlenek” maradnak, így a legjobb esetben patrónusi kegyekre számíthatnak, vagy még gyakrabban kriminalizálódnak. Ráadásul erőfeszítéseik az informális munkáknak köszönhetően láthatatlanok, ami „érdemtelenségüket” igazolja.

Tardos Katalin OKTK támogatással A foglalkozási diszkrimináció megjelenési formái és hatása a roma és nem roma népességen belül címen folytatott kutatást 2004-2005 között. Roma és nem roma munkautak feltárása és elemzése segítségével kívánta bemutatni a foglalkozási diszkrimináció mértékét, kategorizálta megjelenési formáit és okait. Egy korábbi kutatás adatbázisát felhasználva, a Nógrád megyei Szécsény kistérségben 20 roma és 20 nem roma foglalkoztatott, illetve nem foglalkoztatott státusú személy munkaútját mélyinterjús módszerrel vizsgálta.

A kutatás bizonyította, hogy a foglalkozási diszkrimináció nem periférikus jelenség a munkaerőpiacon, hanem tömeges méretekben jelen van, szubjektív, passzív és aktív formájában is. A foglalkozási diszkrimináció – a szó jogi értelmében használva – elsősorban a munkahelyi felvételnél, másodsorban az elbocsátásoknál érezteti hatását. A foglalkozási diszkrimináció mértéke és a munkaerő-piaci státus között erős összefüggés van. A nem foglalkoztatottak csoportja és azokon belül a roma származású nem foglalkoztatottak szenvedték el legnagyobb valószínűséggel a hátrányos megkülönböztetést eddigi életútjuk során. Ugyanakkor nem szűkíthető a foglalkozási diszkrimináció kérdése kizárólag etnikai kérdéssé.

A 2008-2009-es év folyamán Messing Vera és Molnár Emília Szegény családok megélhetési stratégiái regionális és etnikai metszetekben címen folytatott kutatást az OTKA támogatásával. Célja a szegénységben, különösképpen a mélyszegénységben, kirekesztettségben élők megélhetési módozatainak vizsgálata volt annak tükrében, mi különbözteti meg a látszólag azonos helyzetből induló szegény háztartásokat a szegénységet elkerülőktől. A kérdések között szerepelt, vajon fellelhetőek-e etnikus vonások a megélhetés biztosításában, léteznek-e a romákra vagy a romák bizonyos csoportjaira jellemző megélhetési módozatok. A vizsgálatok kiterjedtek a szegények megélhetésének és kapcsolati jellemzőinek összefüggéseire is.

A kutatás két valamikori „szocialista nagyvárosban” zajlott és alapvetően kvalitatív módszerekre támaszkodott. Összesen 110 interjú készült a helyi intézmények (önkormányzat szociális, lakhatási, gyermekvédelmi, stb. ügyekkel foglalkozó részlegei, szociális szolgáltatásokat ellátó intézmények, munkaügyi központ kirendeltségei), civil szervezetek és kisebbségi önkormányzatok képviselőivel, valamint roma és nem roma szegényekkel, illetve olyanokkal, akik hasonló peremfeltételek mellett nem váltak szegénnyé.

A kutatás tapasztalatai cáfolják azt a közvélekedést, hogy a segélyezettek munkakerülők lennének, inkább a sok, de rendszertelen és biztonság, tervezhetőség nélküli munka jellemzi őket a legális gazdaság legalsó szegmensében, közcélú munkásként vagy az alkalmi munkák piacán. A helyi munkaerőpiacokon meghatározó az etnikai diszkrimináció: még a képzettek között is kevesen vannak azok, akik helyben legálisan el tudnak helyezkedni cigányként. Bár nincs a cigánysághoz inherensen köthető megélhetési stratégia, de vannak olyan megélhetési módozatok, amelyekkel egyik vagy másik cigány csoport gyakrabban él. A kapcsolati háló etnikai dimenzióban végzett elemzése azt mutatta, hogy a különböző tradíciójú, regionális és időbeli szempontból eltérő letelepülési történettel rendelkező roma csoportok eltérő adaptációs stratégiával rendelkeznek, és kapcsolati jellemzőik is eltérnek egymástól. A tanulmány arra azonban nem ad választ, van-e ok-okozati összefüggés a megélhetési viszonyok és a kapcsolatok között, vajon a kapcsolatok beszűkülése a következménye vagy kiváltója-e a munkaerő-piaci kirekesztődésnek és elszegényedésnek.

Kóczé Angéla 2009-2010-ben Roma nők munkaerő-piaci esélyeinek vizsgálata címen vezetett kutatást az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete keretében, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával. (A kutatásban a Szociológiai Intézet jelenlegi munkatársai közül Albert Fruzsina és Dávid Beáta működött közre.) A kutatás célja az volt, hogy feltárja a gender- és az etnikai alapú diszkrimináció összefonódását a szegénységben elő nők esetében. Azt vizsgálta, hogy a munkanélküliség, az alacsony iskolázottság, a tartós szegénység, a rossz egészségi állapot, a nem megfelelő lakhatási körülmények, az alacsony társadalmi és gazdasági státusz, valamint az előítéletek és a diszkriminatív eljárások együttesen és egymással kölcsönhatásban hogyan hozzák létre és hogyan konzerválják a roma nők társadalmi kirekesztettségét. A kutatás roma és nem roma szegény gyerekes asszonyok körében folyt Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Pest megye kistérségeiben. A terepmunkában a kutatókat a helyi roma civil szervezetek, a cigány kisebbségi önkormányzatok képviselői és  „helyi segítők” támogatták.

A kutatás fő kérdései a következők voltak: Más-e szegénynek lenni a főváros közelségében, versenyképes, fejlett területi adottságokkal rendelkező lakóhelyen, illetve Budapesttől távol, fejletlen, alacsony versenyképességű térség lakóhelyén élve? Más-e szegénynek lenni egy roma családban, mint egy „paraszt”, azaz nem roma családban? Különbözik-e az asszonysors a lakóhely és a bőrszín függvényében? A terepmunka során kérdőíves felvétel történt roma és nem roma, szegénységben élő gyermekes asszonyok körében, emellett mélyinterjúk, illetve fókuszcsoportos beszélgetések készültek roma és nem roma szegény férfiakkal és nőkkel. Mindez önkormányzati vezetőkkel, a helyi munkaügyi kirendeltség vezetőjével, szociális intézmények munkatársaival, az egészségügyi ellátórendszer illetékeseivel, illetve egyéb meghatározó személyekkel (helyi munkáltatók, pap, stb.) felvett szakmai interjúkkal egészült ki.

A kutatás rámutatott, hogy nehéz sorban élő roma és nem roma nők között markáns különbségek vannak főképpen az iskolázottság és az egészségi állapot tekintetében. Az elemzés az interszekcionalitás elméletére támaszkodva bizonyítja, hogy nem elégséges a kisebbségi csoportok egydimenziós elemzése, hanem az egyenlőtlenségek (gender, etnicitás, osztályhelyzet) metszeteit is vizsgálni kell ahhoz, hogy differenciáltabb képet kapjunk egy faji előítéletekkel sújtott csoportról.

 

Esélyegyenlőtlenség és diszkrimináció

Az Intézetben folyó, romákat érintő kutatásoknak másik meghatározó vonulatát jelentik azok az empirikus vizsgálatok, amelyek központi témája az esélyegyenlőség, illetve az esélyegyenlőség sérelme, az intézményi és személyes diszkrimináció. Ezeket a kutatásokat az fűzi egy csokorba, hogy alanyai azok a romák, akik a magyarországi, elvben mindenki számára elérhető, univerzális szolgáltatást biztosító intézményekben származásuk, etnikai hovatartozásuk, bőrszínük, és ettől nem függetlenül súlyosan hátrányos társadalmi helyzetük miatt megkülönböztetésben, szisztematikus leértékelésben részesülnek, miáltal hátrányuk fokozódik, társadalmi tagságuk megkérdőjeleződik. A társadalmi többség romák felé irányuló sztereotipikus, diszkriminatív hozzáállása azt a szociálpszichológiai értelemben vett többség-kisebbség dichotómiát hozza létre, amelyben a romák alávetettsége identitásuk meghatározó elemévé válik.

1997-ben Neményi Mária vezetésével, a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatal megbízásából Cigány anyák és az egészségügy kapcsolatrendszere címen kvalitatív, mélyinterjúkra alapozott kutatás zajlott. A kutatás szembeállította azokat a narratívákat, amelyeket négy különböző cigány/roma közösség fiatal női válaszolói fogalmaztak meg anyaságról, termékenységről, szülésről, gyermekgondozásról és az ezekkel kapcsolatos, az egészségügyben szerzett tapasztalatokról azokkal, amelyek a velük tényleges kapcsolatban álló egészségügyi személyekkel (orvosokkal, védőnőkkel) készült interjúkból ugyanezen témákkal kapcsolatban kiolvashatóak voltak. A kutatás azt bizonyította, hogy a beás, oláh cigány, romungro – és kontrollként egy budapesti, vegyes – közösségek tagjaiként megszólított összesen 80 roma interjúalany és az egészségügyiek 20 fős mintája „két külön világ”. Az egyedi életsorsokkal rendelkező, a szűkebb etnikai közösségük hagyományait követő vagy éppen attól eltávolodó cigány nőket az egészségügy képviselői a sztereotípiák torzító lencséjén keresztül látták és ezek szellemében viszonyultak hozzájuk. Ez pedig a köztük zajló kommunikáció torzulását, valamint a roma anyák számára a mainstream intézményekből való kirekesztődést eredményezte.

1998-99 között részben OKTK, részben AKP támogatással Neményi Mária vezetésével két egymást kiegészítő kutatás zajlott „Deprivált családok gyermekeinek egészségi állapota – cigány-magyar összehasonlítás” címen. Ezeknek a kvantitatív és kvalitatív módszereket is alkalmazó kutatásoknak a kiindulópontja az a feltételezés volt, hogy a cigányság – ebben az esetben a 7 éven aluli cigány gyermekek – többségitől eltérő egészség-esélyeiben a szociális depriváción túl egyéb tényezők is meghatározóak lehetnek. Szerepet játszhatnak egyrészt a cigány közösségek hagyományaiból, sajátos kultúrájából származó, a többségi társadalom domináns mintájától eltérő szocializációból következő különbségek, de ugyanennyire fontosak lehetnek azok a többségi társadalom hivatalos intézményei részéről érkező hatások is, amelyek a cigányok felé irányuló bánásmód különbözőségében öltenek testet.

A minta kiválasztása a hátrányos területi hovatartozás, lakóhely alapján történt, bázisa egy-egy kiválasztott településen a védőnői körzet volt. A Budapesten, két vidéki nagyvárosban, illetve néhány kistelepülésen kiválasztott védőnői körzetekben a cigány családok aránya jelentősen meghaladta az országos átlagot, és a körzetek lakóinak nagy része olyan társadalmi-gazdasági mutatókkal jellemezhető, amely alapján a “deprivált minta” kialakítható volt, valamint az azonos védőnői körzet legalább elméleti szinten azonos egészségügyi feltételeket biztosított az adott településrészen élő magyarok és cigányok számára.

A védőnők segítségével összeállított teljes körű „védőnői” adatfelvétel közel 2000-es mintán készült. Ezzel egyidejűleg megadott szempontok szerint minden egyes védőnő maga készítette el azt a névsort, amely a kutatás „családi kérdőívvel” felkeresendők mintáját biztosította. Összesen 524 családi kérdőív, illetve strukturált interjú felvételére került sor. Mindkét adatfelvétel esetében a gyerekkel és családjával kapcsolatos objektív, tényszerű adatokon túlmenően a vizsgálat döntően az adott év egészségügyi eseményeire vonatkozott, mindkét kérdőív esetében kiegészülve az adatszolgáltatónak a gyermek egészségi állapotát befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos véleményeivel, attitűdjeivel. A kétfajta módszer (kérdőív illetve strukturált interjú), a két minta (tágabb, védőnői és szűkebb, családi), a kétfajta adatközlő (védőnő, illetve a gyermeket nevelő anya) melletti döntés egyaránt azt a szándékot szolgálta, hogy a két különböző nézőpont egyúttal a társadalmi többséget képviselő szakértelmi, intézményi szemléletnek és a laikus, privát, személyes percepciónak az összehasonlítását is lehetővé tegye.

A védőnőktől származó, a gyermek etnikai besorolására vonatkozó külső kategorizáció és a szülő saját gyermekére vonatkozó meghatározás alapján a családi interjúk teljes mintája etnikai szempontból nem két, hanem három alcsoportra oszlott: a cigánynak és a magyarnak tartott gyermekeken kívül egy olyan harmadik csoport keletkezett, amelynek tagjai csak a védőnők szerint voltak cigányok, a megkérdezettek szerint azonban nem. Így az elemzésben a cigány, a magyar, és a „vélelmezett cigány” kategóriák alapján történtek az összehasonlítások.

A kutatás egyik tanulsága, hogy csupán a lakóhely alapján nem sikerült kiszűrnünk a szociális különbségeket. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a gyermek egészségi állapotára és az egészséges felnövekedés esélyeire befolyással bíró tényezők között a szociális jellemzőknek jóval nagyobb jelentősége van, mint a másik két vizsgált tényezőcsoportnak: a szigorúan vett egészségügyi jellemzőknek, illetve az általunk kulturális-etnikai faktornak nevezett tényezők összességének.

A kutatási eredmények azonban arra is rávilágítottak, hogy a csupán kívülről meghatározott és/vagy az identitásba is beépülő etnikai kategorizáció fontos szerepet játszik az egészséges élet esélyei szempontjából is. Egy etnikai alapon definiált kisebbség tagjának lenni (amely egyúttal “faji” kisebbséget jelent a többségi társadalom szemében) egyszerre van hatással a pszichológiai-szociálpszichológiai értelemben vett identitásra, de ugyanakkor a társadalmi struktúrában elfoglalt hely szempontjából is meghatározó, hiszen egy-egy adott etnikai kisebbség hozzáférése a különböző társadalmi forrásokhoz sajátos különbségeket mutat a társadalmi többséghez képest. Ezért a cigány kategória is egyszerre utal identitásra és struktúrára,, és ez a kettősség mind a kívülről, a társadalmi többség részéről történő definícióban, mind maguknak az érintett csoport tagjainak az önmeghatározásában tetten érhető. Az eredmények azt igazolták, hogy a roma kisebbség egészség-esélyeinek kutatásában nem elégséges sem az etnicitás, sem a társadalmi struktúrában elfoglalt hely kizárólagos figyelembevétele, hanem csak a két magyarázó elv összekapcsolásával, valamint mindkét háttérfeltétel identitásra gyakorolt hatásának feltárásával lehet közelebb jutni egy, a testével is megjelölt etnikai kisebbség tagjait érő hatásmechanizmusok megismeréséhez.

A 2003-as év első felében, beiskolázás előtt álló, nevelési tanácsadókban és szakértői bizottságokban vizsgált gyermekek oktatási esélyeivel kapcsolatos, az NKFP projekt keretében folytatott kutatás (Kende Anna – Neményi Mária: A fogyatékossághoz vezető út) célja az volt, hogy feltárja az összefüggéseket az iskolaérettségi vizsgálatba került gyermekekkel kapcsolatos háttér-adatok, a vizsgálat során nyert teszteredmények, az alulteljesítő gyermekek elmaradásainak okaival kapcsolatos szakértői vélekedések és a gyermekek beiskolázására vonatkozó döntések között. Korábbi kutatások és szakértői vélemények alapján feltételezhető volt, hogy az iskoláskorba lépő gyermekek fejlettsége, érettsége néhány alapvető, könnyen hozzáférhető objektív tényezőn (nem, életkor, családi viszonyok, lakóhely, megelőző óvodalátogatás) kívül más feltételekkel is összefügg. Ezek a rejtett feltételek a vizsgálatot végző szakemberekben a teszteredmények ismeretében attribúciós folyamatokat indítanak el, amelyek azután befolyásolják őket a kapott eredmények interpretálásában, valamint a gyermek további iskolai sorsát meghatározó döntés meghozatalában. A kutatás arra a már jól ismert megállapításra reflektált, hogy az, hogy a roma gyermekek népességen belüli arányukhoz képest túlreprezentáltak a különböző speciális képzési formákban. Ez az aránytalanság azonban nem csupán az objektív (organikus, szociális) okok miatt elmaradó teljesítményükből következik, hanem abból is, hogy a szakértők azonos teljesítmény mögött is más okokra következtetnek, és ugyanolyan problémákra is más megoldást javasolnak a gyermekek etnikai hovatartozása függvényében.

Maguk az iskolaérettségi vizsgálatokat ténylegesen végző pszichológusok, gyógypedagógusok töltötték ki az anonim adatlapokat azokról a gyerekekről, akiket a megjelölt időszakban maguk vizsgáltak, és akikkel kapcsolatos javaslataikat megfogalmazták. Három régióban – Budapesten és környékén, Baranya megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – folyt a vizsgálat, összességében 51 szakember 9 helyen 849 gyermekről töltött ki adatlapot.

A terepen dolgozó szakemberek bevonása a kutatásba azzal az előnnyel járt, hogy így maguk is érdekeltté váltak individuálisan végzett szakmai munkájuk statisztikai feldolgozás általi megismerésében és értékelésében. Ezt a célt erősítette a kérdőíves kutatás fontosabb és esetleg vitára ingerlő eredményeinek a kutatásban részt vevő szakemberekkel, pszichológusokkal és gyógypedagógusokkal fókuszcsoportos interjúkon történő megbeszélése.

Miután a vizsgálatokon megjelent gyermekek etnikai hovatartozására vonatkozó adat nem elérhető, a gyermek iskolaéretlenségének szakértő által feltételezett okai között olyan válaszlehetőségek szerepeltek, amelyek a gyermek többségitől eltérő kulturális, szocializációs és nyelvi „másságát” fejezik ki. Amennyiben az elmaradásokat a szakértők ezek valamelyikével (vagy együttesével) magyarázzák, és más magyarázatot nem is hoznak fel az alulteljesítés okaként, joggal feltételezhető, hogy a szakértő a gyermeket cigánynak tartja, és egyúttal a cigányságát tekinti hátráltató tényezőnek.

A kutatási eredmények rámutattak, hogy a tesztek nem a képességstruktúra sajátosságait jelzik, nem a részképességek szintje között, hanem elsősorban az átlagos és a tőlük elmaradt gyerekek között differenciálnak. Kiderült, hogy a romaságukkal jellemzett gyerekek a vizsgálati eljárás szinte minden területén szignifikánsan rosszabb teljesítményeket nyújtottak, mint a kutatásunkba került és a romaságukkal nem jellemzett, akár organikusan is károsodott, vagy alacsony státusú gyerekek. Végül bebizonyosodott, hogy bár a teszteken és vizsgálatokon nyújtott teljesítmények ugyan összefüggést mutatnak a képzési formára tett javaslattal, azonban jelentős arányban nem ezek, hanem más szempontok játszanak szerepet az iskolatípusra vonatkozó döntés kialakításában. Az adatfelvétel és a fókuszcsoportos beszélgetések közös tanulsága szerint megkérdőjelezhető az iskolaérettségi és szakértői vizsgálatok alkalmassága a pontos differenciálásra; a vélemények kialakításában döntő szerephez jut a vizsgálatot végző szakembereknek a gyermekek iskolai beválásáról előzetesen kialakított képe; meghatározó jelentőségű, milyen elérhető iskolatípusok állnak rendelkezésre a vizsgált gyermek lakókörnyezetében; és végül kirajzolódott a társadalmi igény a roma gyermekek elkülönítésére, amelynek a szakértők is eleget tesznek. Mindez magyarázatot ad arra, hogy miért csak korlátozott mértékben elégségesek a gyermekekkel kapcsolatos objektív adatok és az országosan használt, standardizált iskolaérettségi és szakértői vizsgálatok a gyermekek beiskolázására vonatkozó döntések előrejelzésére. A döntés látszólag a nevelési tanácsadókban és szakértői bizottságokban születik, de a szélesebb társadalmi kontextus ismerete nélkül valójában nem értelmezhető.

2005-ben az az Oktatási Minisztérium és az ICSSZEM támogatásával Neményi Mária és Messing Vera Gyermekvédelem és esélyegyenlőség címen kutatást folytatott a gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermekek helyzetére vonatkozóan. A kutatás abból a feltételezésből indult ki, hogy a gondozásba vétel objektív kritériumai, az országban egységes és törvények által szabályozott eljárási módok, a rendelkezésre álló intézményhálózat struktúrájának azonos elvek alapján történő átalakítása ellenére a gyermekek különböző – életkori, lakóhelyi, etnikai – csoportjai más és más elbírálásban részesülnek a szakellátásba történő bekerülés és az elhelyezés során.

A kutatási kérdések megválaszolására egy országos, három kiválasztott korcsoport – csecsemőkorúak, iskolába lépők, kamaszok – esetében teljes körű mintán történő, kérdőíves (a kutatók által összeállított adatgyűjtő íven történő) módszerrel végzett összehasonlító vizsgálat készült. Az elemzés összességében arra az 1866 gyermekre vonatkozott, akik a kérdőív felvételének időpontjában a gyermekvédelmi szakellátás gondoskodása alatt álltak, és bekerülésük 2003. január 1. után történt. Az elemzés „roma” definícióként az adatlapokat kitöltő gyermekvédelmi szakemberek nézőpontját alkalmazta, hiszen a szakszolgálati gondoskodásban élő gyerekek etnikai identitása nagyrészt külső kategorizáció eredménye. A roma gyerekek teljes mintabeli aránya 32%-os (azokra a megyékre szűkített mintában, ahol a romaságot megjelölték, 38%-os) volt.

A kutatás bebizonyította, hogy az ország különböző megyéiben a gyermekek eltérő arányban és ezen belül a különböző korcsoportok tagjai eltérő mértékben kerülnek a szakellátás gondozásába. A településtípusok közül a községekben élő családok gyermekei, különösen a roma gyerekek lakossági arányaikhoz képest nagyobb eséllyel és másféle indokok alapján kerülnek a szakellátás gondozásába. Még azonos okok esetén – például a serdülő korcsoport legjellemzőbb bekerülési oka, a gyermek deviáns viselkedése – is különbség tapasztalható roma és nem roma gyerekek között. Míg romák esetében a bűnözés, az iskolakerülés, a nem romák körében a magatartási és pszichés probléma fordul elő gyakrabban indokként. Ennek feltételezető oka egyrészt, hogy a szakellátási rendszer adottságai keretet szabnak a befogadható gyerekek létszámának, életkori összetételének, fejlesztési lehetőségeinek. Másrészt a szociálpszichológiában jól ismert illuzórikus korreláció elmélete alapján állítható, hogy a jól kategorizálható kisebbségi csoportok – ilyenek a romák, de adott esetben ilyenek lehetnek a normaszegő vagy problémás kamaszok is – könnyen válnak olyan sztereotípiák áldozataivá, akikre vonatkozóan a negatív tulajdonságok túlértékelődnek. A gyermekek gyermekotthoni vagy nevelőszülői elhelyezése is jellemző különbségeket mutat a gyermekek neme, életkora, etnikai háttere szerint. Roma gyerekeket, különösen, ha értelmi fejlődésükben is lemaradnak, másokhoz képest kevésbé vállalnak el nevelőszülői családok.

A kutatás nem korlátozódott a roma gyermekek szakellátásban elfoglalt speciális helyzetére, de az elemzés során nem volt olyan szempont, ami szerint a roma gyerekek esélyei és a velük kapcsolatos döntések ne különböztek volna nem roma társaiktól. Ezért azonban elsősorban nem a gyermekvédelmi szakellátásban közreműködő szakemberek esetleges cigányellenes attitűdjei felelősek, hanem inkább a romákkal szemben kialakult és csak nehezen módosítható közfelfogás teremti meg azt a feltételrendszert a maga struktúrájával és működési mechanizmusaival, ami alapján a gyermekvédelem e fontos intézménye sem tud kliensei számára származástól független, elfogulatlan bánásmódot biztosítani. Mindezzel pedig ez a terület – akár a résztvevők akaratától függetlenül is – hozzájárul a társadalom etnikai alapú szétszakadásához, és további akadályokat emel a romák kívánatos integrációja elé.

2005-2006-ban Az iskolai pályaesélyek társadalmi meghatározottsága címen a Jedlik Ányos program támogatásával kutatás folyt Neményi Mária vezetésével. Azt vizsgálta, hogyan függ össze az etnikai azonosulás mértéke az egyén önértékelésével, önbizalmával, hogyan befolyásolják ezek együtt az iskolai teljesítményt, a további iskolázási terveket, karrier-elképzelést. Arra a kérdésre kereste a választ, vajon az oktatási rendszerben zajló szocializációs folyamatok milyen hatást gyakorolnak a kisebbségi identitás alakítására, összhangban állnak-e a gyermekek családjának elvárásaival, és mindezek együtt befolyással vannak-e a roma közösség öntudatra ébredésére, vagy éppen a beolvadás, az asszimiláció a deklarációk szintjén elvetett, de az intézmények strukturális és személyi feltételein keresztül látensen megerősített választásához vezetnek-e.

A kutatás kvantitatív és kvalitatív módszerek ötvözésére épült, és két, egymással párhuzamosan folytatott adatfelvételi eljárást használt. Egyrészt az általános iskola 8. osztályába járó mintegy 1500 fős, az integrációs programban résztvevő illetve abból kimaradó iskolák roma és nem roma tanulóinak mintáján, alapvetően projekciós módszerre épülő, de néhány, a tanulók szocio-kulturális és etnikai hátterére, valamint iskolai teljesítményére vonatkozó kérdéssel kiegészített kérdőíves vizsgálat készült. Ez lehetőséget adott roma és nem roma tanulók pályaaspirációjának, jövőképének, a társadalmi beilleszkedésre vonatkozó elvárásaiknak az etnikai dimenzió függvényében történő összevetésére, figyelembe véve azt, hogy az oktatási intézmény milyen szerepet játszik a társadalmi többséghez, illetve az etnikai kisebbséghez tartozó diákjainak identitás-formálásában. Másrészt 14-16 éves, az alapképzés végén járó roma tanulók és szüleik mintegy száz fős mintáján strukturált mélyinterjúk készültek, részben az Oktatási Minisztérium integrációs programjában résztvevő iskolák tanulói, részben pedig etnikailag szegregált, illetve döntően nem romák által látogatott iskolák hallgatói körében.

Mind a kérdőívek spontán módon megfogalmazott szövegei, mind pedig az etnicitás kérdéskörét személyes beszélgetésekben körüljáró interjúk alapján az derült ki, hogy az etnikai önazonosság kialakulásának meghatározó tényezője az a stigma, amivel a többségi társadalom a romákat sújtja. Habár a rasszizmus, a diszkrimináció, a sztereotipikus megítélés a roma gyerekek mindennapi tapasztalata, mégis – legalábbis a megkérdezett nyolcadikos gyerekek körében – a legnagyobb csoportot azok alkották, akik származásukat nem megtagadva kívánnak érvényesülni, bizonyítani az életben. A gyerekek másik jellemző és viszonylag népes csoportja – nagyjából a szülőkéhez hasonló arányban – a hagyományos cigány életformát választók összessége. A gyerekcsoportban – a szülőktől eltérően – megjelent az a típus is, amelyet az asszimiláció vágya jellemez. Mindkét generációban megtalálható volt a stigmatizált, rasszista előítéletek által sújtott, a diszkriminációt nap mint elszenvedők azon csoportja, akiket  a megalázás, a megkülönböztetés tapasztalata maga és etnikai csoportja ellen fordított, öngyűlölő, negatív identitásúvá vált.

A kutatás azt bizonyította, hogy az etnikai identitás alakulása szempontjából ebben az életkorban a gyerekek java része már túl van a reflektálatlanság állapotán, már kezdik érteni, hova születtek, de még bíznak abban, hogy akár hangsúlyozottan roma öntudattal, akár a többségbe való beolvadás árán, de sikerül majd helyt állniuk az életben. Nyilván elsősorban a többségi társadalom kötelessége, hogy lehetővé tegye a különbözőség felvállalását, elismerje a kisebbségi etnikai azonosságtudat létjogosultságát. Egy elfogadóbb környezetben a roma kisebbséghez tartozó serdülő számára sem fenyegetést, hanem akár büszkeség forrását jelenthetné az, hogy cigánynak született.

2008 és 2011 között az MTA Szociológiai Kutatóintézet részvételével EDUMIGROM (Ethnic Differences in Education and Diverging Prospects for Urban Youth in an Enlarged Europe) címen kilenc ország együttműködésében kutatás folyt az FP7-es program keretében A konzorcium szakmai vezetője Szalai Júlia volt, a magyarországi kutatást Neményi Mária vezette. Az intézet munkatársai közül a kutatás különböző fázisaiban Dupcsik Csaba, Messing Vera, Szász Anna, Vajda Róza és Vidra Zsuzsa vett részt. A kutatás arra vállalkozott, hogy nemzetközi összehasonlító elemzés segítségével rávilágítson azokra a tényezőkre, amelyek az ún. „látható kisebbségiek”, más szóval az egyes részt vevő országok, ezeken belül a kutatásba bevont közösségek többségi nézőpontjából „faji kisebbséghez tartozónak” tekintett tanulók (másodgenerációs bevándorlók és romák) iskolai előmenetelét, továbbtanulási terveit és jövőre vonatkozó elképzeléseit hátrányosan befolyásolják. Az összehasonlító elemzés lehetővé tette, hogy túllépve az egyes országokban történelmileg kialakult strukturális és intézményi adottságokon, amelyek az interetnikus viszonyokat, ezen belül az oktatási rendszer többségi és kisebbségi diákok számára rendelkezésre álló feltételeit befolyásolják, feltárja azokat a közös sajátosságokat, amelyek az etnikai kisebbségi tanulók sorsát érintik.

A kutatás alanyai 14-17 éves korú, a kötelező iskolai tanulmányuk vége felé járó, továbbtanulási/pályaválasztási döntés előtt álló serdülők, akik a részt vevő országok kutatói által kiválasztott településeken (egy-egy adott városban, városrészben) működő közoktatási intézmény diákjai voltak. A kvantitatív és kvalitatív módszereket egyaránt alkalmazó kutatás lehetőséget adott a tanulók iskolai közegben, kérdőív segítségével, illetve egyéni és fókuszcsoportos interjúk alapján személyesen történő megközelítésére. Az összehasonlító elemzés egyik meghatározó aspektusa a többség-kisebbség viszony önértékelésre, önbizalomra, identitásra gyakorolt hatása és ennek továbbgyűrűző következménye volt. Másrészt a kutatásba bevont iskolák, mint az adott település iskolarendszerének egyes intézményei, szintén meghatározó feltételt jelentettek az elemzés szempontjából. Az iskolák etnikai összetétele, a kisebbségi tanulók aránya, illetve az iskolák közötti és iskolán belüli etnikai/szociális szelekció mind jelentőséggel bír az azokban tanuló és nevelkedő fiatalok életében. Az iskola szocializációs hatásának és a kisebbségi diákokat érintő gyakorlatának vizsgálatára a tanórákon és tanórán kívüli iskolai résztvevő megfigyelések, valamint tanári és intézményvezetői interjúk és fókuszcsoportos beszélgetések adtak lehetőséget. A kutatási eredmények összességében a kilenc ország 105 iskolájában, 287 osztályban 5086 diákkal készült kérdőív és mintegy 300 egyéni és 70 fókuszcsoportos interjú összehasonlító elemzésére, valamint etnográfiai módszerekkel történő megfigyelésekre támaszkodnak.

Az empirikus kutatások Magyarországon két olyan középvárosban történtek, ahol a roma lakosság aránya magasabb, mint az országos átlag. Az iskoláskorú népesség körében ez az arány 20%-os volt, így lehetőség nyílt a roma és nem roma tanulók helyzetének, iskolai sikerességének és továbbtanulási aspirációinak összehasonlítására. Ennek érdekében egyrészt kérdőíves kutatás zajlott a települések valamennyi általános iskolájának nyolcadik osztályos – többségi és roma – tanulói körében. A kérdőív adatainak feldolgozásával párhuzamosan egyéni és fókuszcsoportos interjúk készültek roma tanulókkal és szüleikkel, valamint az őket oktató tanárokkal, illetve azoknak a meghatározó intézményeknek a képviselőivel, amelyek hatással lehetnek a kisebbségi tanulók oktatási pályájára, jövőjére. A kvalitatív kutatás végeredményeképpen egy ún. „közösségtanulmány” készült, mely szerkezetével és szempontrendszerével ugyancsak alkalmas volt a nemzetközi összehasonlításra.

A kutatás főbb eredményei megerősítik azokat a nemzetközi szakirodalomból már ismert tapasztalatokat, hogy a másodgenerációs bevándorlók és a roma tanulók és többségi társaik oktatási feltételei között jelentős egyenlőtlenségek állnak fenn, amelyek hátrányosan érintik az etnikai kisebbségieket mind a tanulási teljesítmény, mind a továbbtanulási esélyek terén. A nyilvánvaló különbségek mögött az egymásra kölcsönhatással bíró szociális, gazdasági és kulturális tényezők állnak, amelyeket tovább erősít az etnikai/szociális alapon létrejövő, iskolák közötti és iskolán belüli szelekció, amely nem független az iskolát körülvevő társadalmi közhangulatban megjelenő esetleges diszkriminációs törekvésektől. Bár a részt vevő országok mindegyikében törekvés mutatkozik a kisebbségek társadalmi integrációjának az oktatáson keresztül (is) történő előmozdítására, a kutatás arra is rávilágított, hogy a politikai akarat gyakran megtörik a többségi ellenállás különböző – intézményes és személyes – gyakorlatain, a kirekesztés és megkülönböztetés mindennapi formáin, valamint az ezeket meghatározó ideológiák és a közvélemény befolyásán.

 

Politikai intézmények, roma politika

Már a nyolcvanas években létrejöttek a magyarországi romák első civil szerveződései, majd a rendszerváltozás után, 93-ban meghozott kisebbségi törvény, a kisebbségi önkormányzatok megalakulása kiváltotta a szociológus szakma érdeklődését a roma politika iránt. A 90-es évek e tárgyú intézeti kutatásai elsősorban helyi szinten vizsgálták a kisebbségi szervezetek működését, hatókörét, beágyazódását a helyi társadalmakba, a későbbi kutatások középpontjában pedig elsősorban a romák politikai jogai álltak.

Szalai Júlia 1999-2002 között OTKA támogatással A kisebbségi viszonyok és a szociális kérdés összefüggései az ezredforduló Magyarországán címen vezetett kutatást. A kutatás azt vizsgálta, hogy a kisebbségi önkormányzatok 1994-es életre hívása hogyan befolyásolta a helyi társadalmak többségi-kisebbségi viszonyait az új berendezkedés egy igen fontos új metszetében: a helyi önkormányzatok és a helyi roma kisebbségi önkormányzatok között formálódó kapcsolatokban és e kapcsolatoknak a helyi társadalom hatalmi szerkezetére való hatásában. Arra keresett választ, hogy az új intézményi forma megjelenése inkább a helyi társadalmak integrációs potenciálját erősítette-e, vagy ellenkezőleg, a dezintegráció elmélyüléséhez, a mindennapi élet színtereinek további szegregálódásához és a kirekesztődés folyamatainak eszkalálódásához vezet-e. Vizsgálta, vajon az új kisebbségi intézmény közelebb vitt-e a kisebbségi jogok markánsabb megjelenítéséhez, illetve milyen mechanizmusok támogatták vagy gátolták ezt a folyamatot. Annak feltárására törekedett, hogy a kisebbségi önkormányzatok megjelenése és tevékenységi köreik kialakulása segítette-e a roma-kérdés hagyományosan egybecsúszó etnikai és szociális oldalainak szétválasztását és ezzel a romák szociális jogainak politikai és gyakorlati felvállalását, vagy mindezzel éppen ellentétesen, a helyi roma önkormányzatok színre lépése a kisebbségi kérdés új „át-szociálpolitizálását” és a szociális jogok etnikai alapú átitatódását hozta-e magával. Mindezeken túl, fontos kutatási kérdés volt az új roma önkormányzatoknak a roma társadalom struktúrájára, mindenekelőtt belső és a többségi társadalom felé irányuló mobilitási viszonyaira gyakorolt hatása.

A kutatás döntően kvalitatív eszközökkel folyt. A társadalmi, társadalomtörténeti adatokra, valamint a roma kisebbség számbeli jelenlétére, és a roma-nem-roma gazdasági együttműködés korábbi trendjeire vonatkozó ismeretek alapján kiválasztott tíz, jellegükben különböző település mindegyikén 30-40 strukturált mélyinterjú készült a település társadalmának életében fontos szerepet játszó roma és nem-roma vezetőkkel. Az interjúkat helyi dokumentumok (önkormányzati ülésekről készült jegyzőkönyvek, a helyi roma önkormányzatok alakuló üléseiről és a feladat-meghatározásukról folyó eszmecserékről készült emlékeztetők, releváns helytörténeti munkák) összegyűjtése egészítette ki. Mindezek alapján összefoglaló települési esettanulmányok készültek, amelyeknek középpontjában a kisebbségi és a helyi önkormányzatok viszonya, együttműködésük formája és tartalma, a többségi és kisebbségi közösségekbe való beágyazódásuk (és konfliktusaik) jellege áll. Mindez kiegészült a helyi sajtó feldolgozásával a roma-nem-roma viszonyok intézményes vetületeinek a szélesebb nyilvánosságban való megjelenése, az e viszonyokkal kapcsolatos diskurzus formálódása, és a régi-új roma vezető réteg szélesebb társadalmi elfogadása/elutasítása helyi mintázatának megismerése céljából.

A munka fontos tanulsága volt, hogy minden látszólagos szabályozottsága ellenére, a kisebbségi és a kisebbség önkormányzati választásokról szóló törvény igen „lyukacsos”, minek következtében a helyi roma önkormányzatok egyenes függésbe kerültek a helyi képviseletektől. Bár a törvény erre nem adott felhatalmazást, a kisebbségi önkormányzatot afféle „szociális képviseletnek” tekintette a többség, és a helyi önkormányzatok mintegy „átdelegálták” a szociális ügyeket az új roma önkormányzatokra. Ez a hárítás világosan jelezte a kisebbségi és a szociális kérdés új keletű egybemosását. Az eredmény a szegények (roma és nem-roma szegények) közötti versengés mindnyájuk pozícióját gyengítő felerősödése lett. Általánosságban pedig a roma társadalmon belül a függelmi viszonyok elmélyülését hozta, a vele járó konfliktusok pedig a közös kirekesztődést mélyítették. Mindazonáltal a roma kisebbségi önkormányzatok színre lépése új mobilitási lehetőségeknek nyitott teret. Közelebbről szemlélve azonban erős korlátnak bizonyult, hogy új pozícióikban csak azok erősödhettek meg, akiknek ezt a helyi többség „megengedte”. Az így születő, elmélyülő függési rendszer ráadásul új manipulációknak teremtett teret: az új vezetőknek csakhamar választaniuk kellett a saját közösségük iránti lojalitás és a többségi akarat elfogadása és kiszolgálása között.

2001-2004 között az NKFP támogatásával a Szociológiai Intézet vezette konzorcium A magyarországi romák politikai és emberi jogai – a jogok érvényesülésének társadalmi feltételei címen nagy ívű vállalkozásba kezdett két további akadémiai intézet (Jogtudományi, Pszichológiai) és a Magyarországi Roma Parlament részvételével (a konzorcium vezetője Neményi Mária). Szociológusokat, szociálpolitikusokat, pszichológusokat, jogászokat, médiakutatókat, roma kisebbségi szakértőket és oktatási kísérletekben jártas tanárokat összefogó interdiszciplináris kutatócsoportunk több rész-kutatásból építkező feltáró munkája eredményeképpen új megközelítésben fordultunk a magyarországi romák mint kisebbségi helyzetben élő állampolgárok emberjogi és politikai helyzetének elemzéséhez. A kutatássorozat különböző diszciplínákhoz tartozó tanulmányai a Neményi Mária – Szalai Júlia által szerkesztett Kisebbségek kisebbsége c. kötetben jelentek meg.

Vajda Róza az NKFP kutatás keretében folytatott Integráció vagy etnopolitika? című kutatásának célja a roma lakosság életkörülményeinek és társadalmi megítélésének javítására született elképzelések, a különféle politikai szándékok mögött meghúzódó meggyőződések, a többségi-kisebbségi viszonyra irányuló ideológiák feltérképezése volt. Abból a feltevésből indult ki, hogy a létező intézményes rendszer működésének jellege, pozitívumai és hiányosságai nem csupán az intézmények szervezeti felépítésének jellegzetességeivel, illetve az uralkodó politikai/hatalmi tényezőkkel magyarázhatók, hanem az aktuális szereplők, vagyis az adott intézményes keretek között tevékenykedők magatartásával, kockázat-vállalási készségével, főként pedig általános meggyőződésével és elméleti beállítottságával is összefüggnek. Ugyanígy lényeges az egyének szerepe a törvényes és intézményes rend kialakításában és továbbfejlesztésében. Egyfelől tehát az “objektív” adottságok (intézmények jellege, hatalmi viszonyok) nem önmagukban, automatikusan válnak irányadó illetve korlátozó tényezőkké, hanem csakis a szereplők értelmezésén keresztül. Másfelől a döntéshelyzetben levő tisztségviselők személyes ambíciói sem függetleníthetők attól, hogy milyen területet választottak tevékenységük terepéül, és hogy ott milyen szakmai és világnézeti megfontolásokból indulnak ki.

E kérdések kutatására mélyinterjús vizsgálat történt. Az interjúalanyok megközelítőleg felerészben magukat romának valló személyek, másrészt a romák helyzetét érintő politikai döntéseiben szerepet játszó civil szervezetek képviselői, állami-kormányzati tisztségviselők, kutatók, tanácsadók, politikusok voltak.

A kutatás általános tanulsága, hogy valódi társadalmi párbeszéd híján a roma lakosság helyzetén javítani kívánó elképzelések sokszor rögtönzöttek, ellentmondásosak, vagy éppen nem kellően megalapozottak, illetve az elképzelések hátterében nincs megfelelő társadalmi bázis. A javaslatokat ugyan rendszerint független szakértők dolgozzák ki, de elfogadásuk az aktuális politikai erővonalak által megszabott keretek között történik. A kisebbségi önkormányzatok nem képviselnek politikai súlyt, de az önkormányzati rendszer bevezetésével meggyengített civil szféra még kevésbé képes befolyást gyakorolni a döntéshozatalra. Ezért fordulhat elő, hogy inadekvát, sőt egyenesen a problémát tovább mélyítő törvények és intézkedések születhetnek, hogy hosszú időn át váratnak magukra fontos szabályozási feladatok (antidiszkriminációs törvény, parlamenti érdekképviselet megvalósítása), míg továbbra is élnek olyan intézkedések és mechanizmusok, amelyek az interjúalanyok többsége szerint elhibázottak (közmunka program, kisebbségi választási rendszer). Az elmúlt évtizedek hivatalos romapolitikái egy lényeges szempontból hasonló eredménnyel jártak: maguk is hozzájárultak a romák mint kívülről meghatározott népcsoport társadalmi elkülönüléséhez és negatív megítéléséhez. A szocialista állami cigánypolitika paternalista kényszerasszimilációs kísérlete a romák helyzetének, mint szociális kérdésnek a megoldására csakúgy, mint az “etnikai ellentét” rendszerváltás utáni hangoztatása és a roma politika ezen az alapon történő megújulása különböző eszközökkel ugyan, de egyaránt egy alapvetőnek hitt (roma-nem roma) társadalmi törésvonalat mélyítenek el az állítólagos integrációs törekvésekkel szemben. Így válik egyre valóságosabbá egy mítosz, a kezelhetetlen etnikai konfliktus mítosza.

2012-ben Kóczé Angéla vezetésével átfogó kutatás indult A roma politika intézményesülése címen, az OTKA támogatásával. Kiindulópontja az a megállapítás, hogy 2011-ben az európai (transznacionális) és a hazai roma érdekérvényesítő politika fontos mérföldkőhöz érkezett. A magyar EU-s elnökség kezdeményezésére az Európai Unió összes intézménye jóváhagyta a „Nemzeti roma integrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig” című dokumentumot. A dokumentum jóváhagyása egyben egy korszak lezárását is jelenti, nemcsak a nemzetközi roma szervezetek, hanem a magyarországi roma politikát alakító roma civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, roma aktivisták és politikusok közpolitikai és társadalompolitikai fellépési formáiban, befolyásuk érvényesítésének tereiben és a közösségi, politikai reprezentáció lehetőségeiben. Az elvileg megnyíló új lehetőség mélyebb értelmezése céljából kezdeményezett kutatás nemcsak a törvények megszületéséről, a döntések politikai hátteréről, a végrehajtás során tapasztalt pozitív és negatív jelenségekről szól, hanem egységesen tekinti át a döntésben részt vevő roma szereplők személyes meghatározottságának és törekvéseinek mélyebb beágyazottságát, s az ezekkel összefüggő mozgatórugóikat. Ennek érdekében elemzi családi hátterüket, társadalmi szerepük tágabb összefüggéseibe ágyazott céljaikat, politikai szocializációjukat, szellemi-ideológiai fejlődésük pályáját, érdekeltségeiket, valamint személyes és szervezeti hálózatrendszerüket. Az értékrendek, motivációk összefüggéseiben veszi górcső alá a roma politika intézményesülésének helyi és országos stációit, generációs és gender dinamikáját és kapcsolódását a mainstream hazai és nemzetközi politikai szervezetekhez. A jelenleg is zajló munka sajátossága, hogy – talán először a romákkal kapcsolatos kutatások körében – nem a társadalmi többséget képviselő szakértők, hanem a fiatal roma értelmiségi generáció tagjai kérdezik és elemzik az elődök munkásságát.

 

 

 

 

Válogatott bibliográfia

Bernáth Gábor, Messing Vera: “…vágóképként, csak némában”: Romák a magyaroszági médiában. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, 1998. 104 p.

 

Horváth Á, Landau E, Szalai J (szerk.) Cigánynak születni: tanulmányok, dokumentumok

Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2000. 617 p.

Kóczé Angéla (szerk.) Nehéz sorsú asszonyok feketén fehéren: Roma nők munkaerő-piaci és megélhetési lehetőségei két kistérségben: Kutatási beszámoló

Budapest: MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2010. 152 p.

 

Kóczé Angéla: Az európai roma stratégia érvényesítésének útján, In: Dupcsik Csaba, Kovách Imre, P. Tóth Tamás, Takács Judit (szerk.) Nézőpontok: Fiatal kutatók tanulmányai. Budapest: MTA Szociológiai Kutatóintézet, 2011. pp. 108-120.

 

Landau E, Szalai J, Vince P (szerk.) Az államtalanítás dilemmái: Munkaerőpiaci kényszerek és választások: Változások a privatizáció, a munkaformák és a szociális ellátás terén, Budapest: Aktív Társadalom Alapítvány, 1997. 660 p.

Messing Vera: Lyukakból szőtt háló: Háztartások közötti támogató kapcsolatok roma és nem roma szegények körében, SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 16:(2) pp. 37-54. (2006)

 

Messing Vera, Molnár Emilia: Tanulmányi ösztöndíjak etnikai és szociális alapon, EDUCATIO 17:(4) pp. 480-494. (2008)

 

Messing Vera, Molnár Emilia: Válaszok a pénztelenségre: szegény cigány és nem cigány családok megélhetési stratégiái, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 22:(1) pp. 52-80. (2011)

 

Messing Vera, Molnár Emilia: Bezáródó kapcsolati hálók: szegény roma háztartások kapcsolati jellemzői, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 22:(5) pp. 47-74. (2011)

 

Messing Vera, Bernáth Gábor: Szélre tolva: Roma médiakép 2011, MÉDIAKUTATÓ 2012:(1) pp. 18-28. (2012)

 

Messing Vera: Az iskola, mint szocializációs terep: kortárs-kapcsolatok, tanár-diák viszony nemzetközi összehasonlításban, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 2013: pp. 33-53. (2013)

 

Neményi M.: Cigány anyák az egészségügyben Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, 1998. 151 p.

 

Neményi M.: Az egészségre ható tényezők strukturális, etnikai és kulturális összefüggései – bevezetés. In: Forray R Katalin (szerk.) Ciganológia – Romológia. Pécs; Budapest: Dialóg Campus Kiadó, 2000. pp. 43-52.

 

Neményi M, Szalai J (szerk.) A magyarországi cigányok emberi és politikai jogai, Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2005.

 

Neményi M, Kende A.: Selection in education : the case of Roma children in Hungary

EQUAL OPPORTUNITIES INTERNATIONAL 25:(7) pp. 506-526. (2006)

 

Neményi M.: Serdülő roma gyerekek identitás-stratégiái, EDUCATIO 16:(1) pp. 84-98. (2007)

 

Neményi M.: “…igen, vannak cigányok”: Identitás-változatok tizenéves roma gyerekek szülei körében, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 18:(4) pp. 37-52. (2007)

 

Messing V, Neményi M: Gyermekvédelem és esélyegyenlőség, KAPOCS: A NEMZETI CSALÁD- ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZET FOLYÓIRATA 6:(1) pp. 38-64. (2007)

 

Neményi M.: A kisebbségi identitás kialakulása. Roma származású gyerekek identitásstratégiái

In: Feischmidt Margit (szerk.) Etnicitás: Különbségteremtő társadalom. 487 p.
Budapest: Gondolat – MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2010. pp. 48-56.

Neményi Mária: Interetnikus kapcsolatok hatása az identitásra, SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22:(2) pp. 27-53. (2012)

 

Neményi M, Ferencz Z, Laki I, Ságvári B, Takács J, Tardos K, Tibori T: Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének elemzése 2010-2013 között – fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek, Budapest: Egyenlő Bánásmód Hatóság, 2013. 96 p.

 

Schiff Claire, Szalai Júlia (szerk.) Being ‘visibly different’. Post-colonial, migrant and Roma youth in education across Europe, London: Palgrave, 2014.

 

Szalai J.  Az elismerés politikája és a cigánykérdés, HOLMI 12:(7-8) pp. 779-794. (2000)

 

Szalai J.: A jóléti fogda – I, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 15:(6) pp. 19-36. (2004)

 

Szalai J. A jóléti fogda, II, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 16:(1) pp. 3-33. (2005)

 

Szalai J.: Széttartó jövőképek, ESÉLY: TÁRSADALOM ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FOLYÓIRAT 19:(2) pp. 26-47. (2008)

 

Szalai Júlia (szerk.) Contested Issues of Social Inclusion through Education in Multiethnic Communities in Europe, Budapest: Central European University, Center for Policy Studies, 2011. 398 p.

 

Szalai Júlia: A cigány gyerekek iskolai (le)értékeléséről, In: Kovách Imre, Dupcsik Csaba, P Tóth Tamás, Takács Judit (szerk.) Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon. 440 p.
Budapest: Argumentum Kiadó, 2012. pp. 275-293.

 

Tardos Katalin: Roma foglalkoztatás és az önkormányzati munkaerőpiac működése

In: Deszpot Gabriella, Diósi Ágnes (szerk.) Fejéről a talpára – Ismeretek a cigányságról, a cigányságért. Budapest: Fővárosi TEGYESZ – Önkonet, 2004. pp. 89-102.

 

Tardos Katalin: Az önkormányzati munkaerő-piac és a roma munkanélküliek ellátása, In: Neményi M, Szalai J (szerk.) Kisebbségek kisebbsége: a magyarországi cigányok emberi és politikai jogai. 584 p., Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2005. pp. 128-151.

 

Tardos Katalin: Foglalkozási diszkrimináció egy magyarországi kistérségben

In: Schweitzer Iván, Landau Edit, Vince Péter (szerk.) Munkanélküliség, inaktivitás, munkahelyteremtés, foglalkoztatáspolitika: tanulmányok és körkérdés. 128 p.
Budapest: KOPINT-DATORG Konjunktúra Kutatási Alapítvány, 2005. pp. 69-89.

 

Munkaerő-piaci helyzetkép és az aktív foglalkoztatási eszközök működése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, In: Tibori Tímea (szerk.) Zempléni Átjáró: Magyar-szlovák összehasonlító komplex képzési program a romák felzárkóztatásáért. Budapest; Szeged: MTA Szociológiai Kutatóintézet – Belvedere Meridionale Alapítvány, 2007. pp. 49-109.

 

Tardos Katalin: A többszörös diszkrimináció hatása a munkaerőpiacon elérhető munkakörök minőségére, In: Messing Vera, Ságvári Bence (szerk.) Közösségi viszonyulásaink: A családdal, az állammal és a gazdasággal kapcsolatos társadalmi attitűdök, értékek európai összehasonlításban. 125 p. Budapest: MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet, 2012. pp. 76-101.

Tardos Katalin: Befogadás és kirekesztés a munkahelyeken, In: Kovách Imre, Dupcsik Csaba, P Tóth Tamás, Takács Judit (szerk.) Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon. 440 p. Budapest: Argumentum Kiadó, 2012. pp. 222-242.

 

Vajda Róza: Integráció vagy etnopolitika? Stílusok és irányzatok a magyarországi roma politikában, in: Neményi Mária, Szalai Júlia (szerk.) Kisebbségek kisebbsége. A magyarországi cigányok emberi és politikai jogai. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2005